In memoriam

Szerelem óráin időzök
ismét, mint sokszor oly sokat,
Hölgyeim, régi mesehősök,
emlékük szárnyat bontogat.

Odavesztek mindahányan
az értük gyújtott tűzben,
velük én is égni kívántam,
s őket óvatlan elűztem.

A láng engem mar meg ma,
jól tudom, lelkem vétkezett,
üszkös jelet írt tegnapba,
emlékük romlatlan ékezet.

Nevük, ha ajkamra téved,
nem félek őket kimondani,
együtt kóstoltunk édes mézet,
s boldog volt együtt játszani!

Szerettem volna szépen írni,
tollal tisztelgem feléjük:
szívük annyi csalódást bírt ki,
s hiányuk bennem olyan mély űr!

Romjainkon ma is friss a virág,
Illatuk bódít, mint az ózon,
szeressetek, míg megtart e világ,
Tiétek legyen múló csókom!

Gondolatok a szabadságról II.

Hogyha halott betűket fúvok a világra,
beléremegnek a házfalak,
de megélednek a sóhajtozó fák,
a fázókhoz szólok, hogy ne fázzanak!

S a halottnak hittek életre kelnek,
mint lapról a betűk, úgy terjedve szét,
felfogva és megittasulva tőle
szavalják zsoltárom tiszta énekét!

Szabadságukat hozom el e Földre,
mely nem pátoszosan zengő szavak,
s nem holmi bánya meddő kincse,
de megvilágosult és felbolydult akarat!

Merjetek ma kissé bátrabbnak lenni,
és keresni a sorokba rejtett igét,
várni, míg Szellemtől lángra gyúlnak,
s megfesteni e tűz csodálatos színét!

Merjetek most bolond módján látni,
másképp, mint szívszorongón ezelőtt,
s az út menni lábaitok alá terem,
kívánva lépést, mint ölelést szerető

Merjetek kinyílni, s fogni egymás kezét,
mint minden romlatlan kisgyerek,
s hogyha hívnának vissza sürgős mába,
mondjátok mosollyal, csitt! Mindjárt megyek!

Utoljára

Ha az egek nekünk utoljára nyílnak
És mi reánk egyszer végső jelet írnak
Angyalszárnyú csendes hófehér kezek,

Rajtam leszel kincsem, szerelmem, Te illat,
Utoljára kezem Érted nyújtom, s hívlak,
S megőrizlek Téged, mint egy gyöngyszemet.

Ha az a tűz, amit vágy-reszketve gyújtok,
Melyet nagy viharok soha el nem fújtok,
Utolszor lobbantja fel hunyó nyelveit:

Ott leszel, és akkor csak Te hozzád bújok,
Ha elmúlsz is te Minden: ajkaidba hullok
És együtt hallgatjuk majd a lélek csendjeit...