Éjjel van országszerte,
reggel nincs messze már,
szabadság illatáról
mesélt egykor egy tanár.
Dolgozik a kohó,
ontja ólmos árnyait,
szikrákat húz az ív,
a sötétben vakít.
Az üst ismét színig,
vasba olvad az arany,
mindent megvesznek ezek,
mi nemesb’, s minek ára van.
Ma még elég, ha tátogsz,
míg a szöveg lemegy,
és tapsolsz a műsorhoz,
míg dübör’g a gépezet.
De szavaid már bántják
a kényes összhangzatot,
véleményed furcsa bűze
orrokban nyomot hagyott.
Egy orr tüsszent’ni készül,
pont nem mindegy, melyik,
s ha a bűz nem szűnik,
veled elbánnak reggelig.
Kohóba vetnek, s véled
időszerűtlen álmaid,
már jönnek a pribékek,
..őrizzen végig a hit!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése