Életutak I.

- no és hogy vagyunk, Gézuka?- kérdezte az első, ismét munkahelyén töltött nap reggelén egy munkatársa tőle – bizony, komolyan aggódtunk miattad, tette hozzá kacsintva
Most is rémképként hasított belé az emlék.
Jó, hűvös sört kortyolgattak a vastelep egy félreeső zugában és mint szesztilalom idején, élvezték a tiltott szabadság komló-és árpaízeit. Mindketten harmincas évek elejét taposó szingli huligánok voltak a 17óra utáni ’műszakban’, bár Gézu gyakran emlegette, hogy most már tényleg ’jó útra tér’, talán családot is alapít. Az ilyen kísérleteken aztán munkatársa inkább csak mosolygott és az esték őt igazolták.
Valami elgörbült, lemezdarabokból hegesztett oszlop betonalapzatán ültek, az is porlott, kikezdte a változékony időjárás.
- Énm monnom neked, pajtás, vége! – mondta éppen Gézu, felismertetve az idült alkoholista hangját- Nem lehet eztet tovább csinálni, meer rossz vége van, ha mértéktelenül bepiál az ember...
- Haha! Mert most mit is csinálunk éppen? Ha jól látom, ez nem épp elvonókúra- lódította meg kajánul munkatársa az üveget felé – Mért fáj neked, hogy szomjasan idegyöttünk, oszt itt vagyunk, oszt meg azután, ha itt vagyunk...-már maga sem tudta mit is akart mondani azután
Még így pityókásan is egymást túllicitálva nyomták a vállalati sztorikat, megidézve az irodából több, kellemes nőnemű teremés valóságát, közöttük a könyvelésről Juditkát, és a titkárnő, a szűzies tekintetű Bözse személyét, akinek leginkább már csak a tekintete maradt szűzi a vállalatnál eltöltött első éve után. Persze szóba került Oszi, a kihagyhatatlan is, a telep egyetlen, szédülős darusa, akinek magasságtól való iszonyodása folytán naponta szíverősítő- és önbizalomfokozó gyógykészítményt, 2x1 fél kisüstit kellett magához vennie. Az ő rovására különösen sok hírértékű pletykát követtek el, kimeríthetetlen tárházból kerültek elő újabb szemelvények. Nem ismeretes, hogy Oszi miképpen jutott darukezelői vizsgájához, de nem is érdekes. Az átrámolt napi ezer tonna óckavas nem kérdezett, és Oszi is bölcsen hallgatott erről. Egyébiránt önmagán kívül egyetlen lélek sem gondolta, hogy keresnivalója volna ott, egészen az idézett nap délutánjáig. Akkor Gézu és Tóth úr (keresztneve ismeretlen maradt) valamilyen hirtelen ötlettől vezérelve magukhoz vettek egy megkezdett láda folyékony barna kenyeret és felszívódtak a rozsdás vashulladék-rengetegben. Tehették ezt, mivel üzemi karbantartókként a kutya sem kereste őket, a déli pofavizit után, tekintve, hogy csoportvezetőjük, Lakmusz Rezső hivatkozva egyéb fontos teendőire, egész egyszerűen lelépett. Az első néhány liter elfogyasztása után szomjuk is alábbhagyott és már csak sportból, jókedvük fokozása céljából ittak tovább. Ám, ahogy lenni szokott (a folyadékok áramlásának I. törvénye szerint) az intenzív beáramlást hamarosan nem kevésbé intenzív kiáramlás követte. Tóth úr elégedett böffentések közepette már újabb palackkal szemezve indult visszafelé, de Gézu a cipzárral bajlódott.
Csakis a balszerencsés véletlennek tudható be, hogy Oszi darujának emelő kampója a gém elfordítása közben valahogy Gézu ’pályáját’ keresztezve hátulról nadrágszárai közé akadt.
Az ily módon meglepett Gézunak ideje sem maradt cselekvésre, nem úgy Oszinak, aki ijedtében felfelé megrántva a horgot, csak reflexszerűen hárítani akart.
A többit talán Gézu férfimivoltjának emléke iránti tiszteletből nem illő részletezni...
Tóth úr ártatlan kérdésére – és ezen nincs is miért csodálkozni – egy tiszta jobb egyenes érkezett válaszul, ’hülye barom!’ címke kíséretében.
Oszi az incidens után sürgősen áthelyezését kérte egy másik részleghez és nem pusztán szakmai okok miatt.
Tóth úr és Gézu később megbékültek egypár rövid mellett egymással. A vastelep daruskalandja többé nem került szóba, és Tóth úr kivételével mindenki más kérdésére kurtán ennyit felelt:
- tudod, volt egy kis balesetem, kivettek pár létfontosságú szervet, benn hagytak pár nedvszívó pólyát és azt mondták: ’Gézukám! Nincs miért aggódnia, két lábbal is lazán elél az ember, csak tudni kell a módját!’-majd egy jelentőségteljes pillantással elterelve a a beszélgetés fonalát, ennyit kérdezett csak:
- iszunk még egy sört?

2007-09-05