Nyolc éve már, hogy szeretlek,
te sosem hervadó rózsa:
ajkam önkéntelen nyitod
hő csókért epedő szóra.
Lobogsz, lobogsz időtlenül,
lángod véd a sötét ellen,
szemedbe merül a szemem,
s vigyázod gyönge szerelmem.
Hiányzol már, látni vágylak,
ha csak percre megyek távol,
s látni véllek bolyongva a
bolt-üveg kirakatából.
Semmiségért is felindul
és várásban nyugtalan lesz,
ha nem tudom, hol jársz, szívem,
s hangokra riad, felneszez.
Dalra fakad egy szavadtól,
s benne nyomban tavasz ébred;
mikor megérint mosolyod,
ölelkezni kell tevéled!
Nyolc éve már, hogy szeretlek,
te sosem hervadó rózsa:
ajkam önkéntelen nyitod
szerelmed dicsérő szóra.
