jársz-kelsz felettem, ruhád suhog,
még ránk pillant szelíden a nyugvó Nap sután,
dalunk boldog mosollyal dúdolod.
Még lakattal nyitható arany erényöved,
szemérmesen sütöd le szép szemed,
még figyelmed teljesen leköti a szöveg,
nem kell megküzdenem szerelmedet.
Még ábrándos, kalandokkal teli van az út,
pillantásunk egymásban mélyen elmerül,
még az idő terveinkkel végtelenbe fut,
s őrzöm megtalált tavaszunk belül.
Még bután csetlik, kacska az első négysoros,
de már Tiéd feledett emlékként, kedvesem,
még messze van a ma, mely egyszer eloroz,
még nem félek semmitől, de azért elteszem.
2 megjegyzés:
Fullextrán hozzászólások:
Hozzászóló: katonabeci
(Ideje: 04-30-2020 @ 06:54 am)
Comment: Egy újonnan írt Radnóti verset olvashatunk itt. Te most Radnóti voltál és egy mezőre nyíló ajtó félfájának lezseren támaszkodva, zakót tartva kezedben, mosolyogva kis fehér virágot pörgettél ujjaid között. Ezt a víziód említeném meg a vers keletkezési körülményeként.
Hozzászóló: fényesi
(Ideje: 04-30-2020 @ 09:34 am)
Comment: Sallangmentes, letisztult! Tiszteletem! Üdv. fTJ
Hozzászóló: katonabeci
(Ideje: 04-30-2020 @ 11:54 am)
Comment: Hogy folytassam vitaindítóm- bár idomuljunk: ne legyen provokatív: Beszélgetésindítóm : Önmagában a "Radnótiság" - hogy ne beszéljünk el itt egymás mellett és ne legyen ez olyasmi , amiből semmi nem következik - tehát a "Radnótiság" még nem jelenti azt, hogy valaki nem önmaga. Hiszen dolgoznak a természetes identifikációk. Ő most épp Radnótival azonosult. A "karaktercipelés" egy természetes állapot: Az ember sose tudhatja: Kicsoda ő valójában, azonosul azzal a karakterrel, aki az ő sikeres megvalósulása , aztán megint jön egy imázs, akiben jól érzi magát, utána azzal. Például a pufi emberek lehet , hogy tudnak azonosulni Bud Spencerrel, aztán másokkal... Ezek természetes lelkiállapotok. Igazából ettől még önmaga az ember, mert mindenkit óhatatlanul érnek ezek a hatások. Kérdés az, hogy a karakterek azok valóban "tiszták - e ettől"... Mondjuk Radnóti "Radnóti" volt -e. Az ő idejében még nem volt akkora médiabefolyásolás: Tehát valószínűbb, hogy ő nem azonosult. De ezt soha nem fogjuk megtudni. Amíg ez kvázi "tudat alatt" működik, addig ebből össze tudjuk rakni magunkat, mint egy örökkön képlékeny mozaikat: és ott "pulzál" a változásban, akik vagyunk. Viszont az se önmaga, aki erőltetetten törekszik, hogy karaktert képezzen magából és az se, aki direkt "József Attilán", vagy "Kosztolányi Dezsőül" ír - és ezt kiadja, mint a szerzők haláluk utáni műveit. Szerintem akkor jobb hagyni, hogy dolgozzanak bennünk ezek az azonosulások: Mindenesetre természetszerűbb. Ergo: Azt érzem: A szerző, mint ember tökéletesen önmaga, ha épp "Radnóti" , "József A." vagy bárki is beszél belőle. A beszélgetés - az őszinte hang - fontos. Ahol ez nincs, ott előbb utóbb csak a szomjas kaktuszok maradnak...Ez is a dolgok természete.
Hozzászóló: zsoloo
(Ideje: 05-01-2020 @ 10:34 am)
Comment: Kedves János! Örömmel látlak itt, és látlak vendégül bármikor! Köszönöm szavaid! Kedves Béci! Igazán megható -és mélyreható volt elemzésed. Talán lehet, hogy van igazad is. Bár hozzá kell tennem, a vers írásakor mi sem volt távolabb, mint hogy Radnótira gondoljak. (Érthető persze, hogy ha önkéntelenül azonosul valaki költői szemléletekkel, akkor nem kell rágondolnia) Tehát van, igen, aki tudatosan, színész módjára karakterekbe bújik, és van, aki csak önkéntelenül – hiszen színház az egész világ! Kezdhetném azzal, hogy csecsemőkorunk óta mindannyian mintákat másolunk, építünk be, tehát hol kezdődik az én és hol végződik a környezet? Genetika? Véletlenszerű társadalmi ráhatás? Vajon a jók mitől lesznek jók, és az elvetemültek, miért lesznek azzá? A hozott és szerzett ismeretek milyen elegye tesz benünket megkülönböztethető egyéniségekké? Ezek a kérdések most úgy érzem, túlmutatnak e portál lehetőségein. Visszatérve: az emlékezés konkrét személyhez kötődik, konkrét, közelmúltbeli események révén. (A vers nem a publikáció napján keletkezett, csak vonatkoztatható)
Hozzászóló: katonabeci
(Ideje: 05-01-2020 @ 01:13 pm)
Comment: És tegyük még hozzá, hogy a "nagy költők" verseinek elemzése is úgy kezdődik, hogy kik hatottak a költőre. Tehát őket is érte behatás. Mint ahogy ez természetes. Csak nem úgy (olyan kvázi vizuális módon)- és nem annyi- mint a mai netező polgárt... A "gondolás" szó rejt valami szándékosságot, de itt inkább "képileg való megjelenésről" beszélek: Tétova óda, a fiatal Radnóti... Ezek a képek beugrottak... és amikor meglett a kép: Te voltál az és leírtad a verset. S tetted ezt nagyon helyesen. Hogy manapság nincs költőtudat: Az se csodálatraméltó. Radnótinak se lenne ma költőtudata. Maximum feltenne pár verset a netre és játékokkal játszana (mondjuk zombikat írtana)... Ez a kor ilyen.
Hozzászóló: a_leb
(Ideje: 05-09-2020 @ 08:27 pm)
Comment: Zsolo, igényes, szépen emlékező vers, mélyen megfogott a hangulat, amit hoztál, és nagyon örülök, hogy olvashattam. Úgy gondolom, vannak olyan emlékeink, amiket méltó módon csak méltó formában érdemes örökkévalóvá tenni, és most nekem itt ez történt. Örömmel olvastalak. aLéb
Megjegyzés küldése