Picurka-versek XV. -- A múlt ködhegyén

Gyermekem! Gondoltam Rád megint a napokban,
Sodródva az óceán múltba elvesző ködhegyén,
Azt hittem, ujjam újra hullámos fürtöd tapodja,
És szabadon szaladunk a réten át, Te meg én…,
Ám az álom könnyes ébredésben véget ért.

Öt év dadogja immár ki sem talált neved,
Mégis oly jelet hagytál – Picurkát – rendíthetetlent,
Hogy éjbe fordulón, ha az erkély ablakához megyek,
Csak az látom: csillagod…, csillag’ im közt az egyetlent,
Mely évről-évre egyre fénylőbben átragyog.

Emlékezni szeretnék e csokor virág-szavakkal,
Mert megsimogatnom kicsiny arcod nem lehet,
Ha eljő értem is az, ki nem kérdez, s nem marasztal,
Hogy tudd: volt apád Neked is, ki ugyanúgy szeretett,
Mint arany kalász-fürtös testvéreidet.

Közelebb húzom székem az aranyló holdvilághoz,
Megpillantani azt az eloldott, égi csónakot,
Mely elhajózott Véled a nincsbe, hátha áthoz,
Vissza hozzánk, együtt álmodni újra holnapot,
Mert nagyon hiányzol nekünk, Picurkánk, tudod?

Gyermekem! Ha gondolok Rád jövendő napokban,
Sodródva az óceán múltba elvesző ködhegyén,
S azt hiszem, hogy ujjam hullámos fürtöd tapodja,
És szabadon szaladunk majd a réten át, Te meg én…,
Elfelejtem, hogy ez álom, s hogy minden -minden véget ér!

Előre, hát…!

Szebb hajnalt remélek a tűnő éjnél,
Bíborban fürdő, veres hasadást,
Amit, ha Istentől, Ő magától kérnél,
Megtagadva fiát, sem adhatna mást.

Szebb holnapot várok e megcsalt mánál,
Árnyas lombú, örök, délutáni parkkal,
Melyet a szerelem tavasz-íze átjár,
S hol szívem tisztán megőrzi egy angyal.

Szebb jövendő kort hiszek az elmúltnál,
Érett gyümölcsöset ifjam hevére,
Kit, ha látok, mint már férfi, úgy áll
Rózsával, s tudja jól, mit dobol a vére.

Szebb szavak nevében jöttem a világra,
S nem adom fel, amíg valaki hallgat,
Akár kicsiny madárka száll ágról-ágra,
És a néma ajkúaknak torkába dalt ad!

Versfolyam - Az utolsó part II.

Mélyül a part, mélyül az éjszaka csendje,
Fekete uszályán úsztat, ringat pár csillagot,
Sárga gázlámpa fejet himbál, s felette
Nagy, sápadt, ütött-vert Hold arc ragyog.

Nézem életem -levonuló széles folyóvizem
Hív méltósággal bezárni, elnyelni magába,
S bólint rá a révült tekintet: szólj, elhiszem!
Párnákba álmodja álmát most, kinek élete drága.

Bátorság! Előre egy lépés, vissza nincsen út,
Mi lehetett volna, már megtörténhetett,
Feledve balgaságát, mind a lélek nem egy helyre jut?
És bizonyságra fordul a kétségben várt "lehet".

Kibontom hát az ünnepi, lobogó kabátszárnyat,
Kilépve nem nézek vissza többé s tudom,
nem véd meg engem sem emlék sem varázslat,
Innom kell belőled, mert örökké szomjúzom.

2009-08-10

Az idézett sor: Radnóti Miklós:
Sem emlék, sem varázslat c. verséből

Munka nélkül

Téblábolok csak össze-vissza,

Mint koldus járja céltalan útját
Padok, utcák, s fák között,
S kiknek gallérjuk tiszta,

Már három hete kivetve közülük…
Por nyalja megégett bőröm,
Míg saroktól sarokig vergődöm,
Csillag gyújt fölém enyhítő éjet.
Lásd, nem feszít büszke tartás,
Csak kihordott teherre ítélet:
E várása mozgat sorról-sorra
S hogy hogyan lesz tovább,
Csüggök a Szóló ajakán, hogy mondja!

Egész nap kerestem a munkát,
Hol a virágárus bódéjának dőlve,
Araszolgatván újabb hirdetőkre,
Kik krajcáros bolondot kerestek
Kutyát kergetni féláron, estig,
S nem leltem senkit, ki Budától Pestig
Jóllakást ígért volna bérért,
Hol meg zakóm hátracsapva
Aszfaltos nyárban tikkadtan megálltam
A galambokkal lepett térre nézve,
Lehull-e nekem is a kőangyal kezéből,
Mint éteknek a morzsa, Isten pénze?

Aztán tovább sétálva kirakatot
És üzletek sorát bámultam hiába,
Mik azért portékájuk utánam kiáltva
Próbáltak hűsükbe csábítani.
Inkább kiültem az alsó rakpartra
Ingujjra gyűrve hajókra várni,
De oly kedvetlenül, hogy vigasznak bármi-
Bármi megfelelt. S az idő folyva telt.
Habzást, s olcsó hulladékot gyűjtve
A folyó szemetét a hátán szépen tűrte
S fuldokló halakra horgász vetett hálót
Csalit mellédobva, meghagyva a reményt,
S mintha láttam volna elúszni egy dinnyehéj’ t…

2009-08-04