Szózat az ég felé

Emberré lettem, Uram, mit vársz tőlem?
Hadszíntere dúló, vad csatáknak,
Mit tennem kell, jól tudom itt főben,
De érzéseim vetnek lábaimnak gátat.

Fölnézve csillagra, elábrándozom,
Teremtés-e vagy oktalan, holt anyag,
Csak megénekelni, vagy lakni otthonom?
Lelkem hozzá száll, csontom itt marad.

Az örökkévalóságtól elérzékenyülnek
Szemeim, kinek másodperc-lét jutott,
És kiszámolt éveim mégis úgy repülnek,
Hogy csöndes, szép halálra várni mégsem tudok.

Milliárd évekből kötöttél rám béklyót,
Hogy a szabott rendnek gazdája legyen,
Pásztorbotod által tanultam a szép szót,
Én, a szőrös duhaj, nagyszájú, szemtelen.

S nem tudom, mi végre hajt tovább a vágy,
Most sem. A történet homályos összerakva;
Hallgatnálak, s a kérdezés sosem hagy alább,
Te vagy, ki nem válaszolsz a szavakra!

Keserűn vallatlak, nézlek hitetlenül:
Bár, amit tennem kell, jól tudom itt főben,
Érzéseim kuszán feszítenek belül,
Emberré lettem, Uram, mit vársz tőlem?

2009-10-06