Költői kérdés

Mi lesz azután, mondd meg nékem, ismeretlen

Ha a bársonyfüggöny puhán, omlón összeszalad
Játszunk-e még hőst, szerelmest más szerepben
Lesz-e üdvrivalgás tapssal, s felszáll-e sok kalap?

S előadás után a nézők mind hazamennek
Zsibbadtan nyújtózva, tűnődve a varázslaton
Vagy marad sötétben egy, akit könnyek lepnek
Kiért érdemes volt, s zsebkendőért nyúl vakon?

Semmibe tűnik-e mosolyunk, akár hajnalcsillag
S ahol várnak, (vajon várnak?) viszonozzák dalunk?
Ismerős lesz-e vagy idegen a múlandóság-illat
És mondd, mondd meg igazán, ugye meg nem halunk?

Marad-e ezután, hogy feledés magával ragadt
Marad-e valami apró jelzés található nyomnak
Melyet szaglászva széthordhatnak éhes agarak
Vagy temetőkertben adom magam holmi gyomnak?

S miért egyre küzdünk eredményt hoz, végre ér-e
Szerelmes, önfeledt tüzünkből a földre visszahull?
Marad-e holnapra belőlünk ügyelvén a szépre
S börtönéből minden ártatlan rab kiszabadul?

Hát nem tudom. S azt sem, mindezt tudnom kell-é?
Megint miért is foglalkoztat e sok-sok kérdés
Inkább térnék aludni kedves, fáradt párom mellé
Kinél a búcsúcsókban minden válasz rég kész

S ha lefekszem, hozzábújok mégis jó reménnyel
Álomfolyóm partján szivárvány; hátha meglelem
Azt szemlélgetem, míg a hajnal újabb táncra kér fel
Hogy bújjon kérdéseim elől, melyekkel kergetem