Szerelmünk hűs teteme mellett,
Arcomról fagyott könnycsepp koppan,
S gomolyg hófehér lehelet.
Köd borong át az erős rácson
Nem hittem, hogy ez lesz minékünk
Az első helyett utolsó karácsony,
Kik egyszer az égben éltünk.
Boldog felhő-réteken szaladva
Kéz a kézben ízlelve a lángot,
Gondtalan gyermekként kacagva
Elhagytuk mégis a világot.
Mikor hajnali pirkadatkor együtt
Levágtuk egymás angyalszárnyait,
Röptünk elvétve zuhantunk s lettünk
Páros magányunk hitvány foglyai.
2003.12.11. – 2004.04.24.
