Nektek

Itt lógunk a neten szőve titkos álmaink
Keresgélve egymást, szívünk hullámsávjain
Néha sírunk, mert hiába szól rádió-adónk
Vagy épp mondat közben elakad a szónk

Egy-egy hangos jelre rögtön felriadunk
Mégis vágyunk szólni, mert magunkban vagyunk
És oly csodálatos, mikor együtt ülve
A papíron hűen áll a szellem igaz tükre

És mily jó látni ajkad, hogyha örömmel ad
A szeretetből készült ajándék-szavakat
Kinek gyógyírt jelent, talán lélek-sebre jó
Másnak új reményt hoz a vigasztaló szó

Ilyenek vagyunk mi, néhol sáros szentek
Gépírásba ömlött érző-vérző lelkek
Itt lógunk a neten, szőve titkos álmaink
Keresgélve egymást szívünk hullámsávjain…

Üzenet a paradicsomból

Tegnap kicsit gyerek voltam, elöntött a régi hév
Kusza élet-érzéseim gyötörtek, annyira, mint soha még
A csodás múlt-képek előjöttek, emlékük szárnyra kelt
Kitöltötték romlatlan kehelybe a bódító varázsszert

Te már nem tudod, hogy megindul bennünk néha egy vihar,
Mely ledönt mindent, mi útjában áll, s fenékig felkavar
Formátlan árad erővel, s patakban elfolyva csörgedez
Reggelre csak üres kín, és csalódás maradványa lesz

De szétszórják, elhintik magjait hűséges, kis manók
Elnyelik láthatatlan zaját puhán ölelő takarók
Ilyenek vagyunk, kik kamaszként még naivan elhiszik,
Hogy megálmodjuk egy boldog jövő boldog hétköznapjait


1987  (átdolg: 2003 12. 17.)

Hidak I. - Meghívó

Felfedeztél engem, véletlen, lehet

Mint nádas közt megbúvó régi pénzeket
Odvas cölöpsorát egy elfelejtett hídnak
Minek rejtekében csér-fiókák sírnak

Eljöttem a hídhoz, emlékeddel velem
Összegyűjtött kincsem lábad elé teszem
Szorgos nép mögöttem, faragáshoz értők
Vannak köztük hídfő-állást megépítők

Kecses verssorokból ívelt gerendákkal
Köztük összekötő rímelt bordákkal
Készítenek neked verslábakon hidat
Időmérték szerint, vagy ahogyan divat

Általjössz-e rajta; képzelet pallóin
Túlra átívelő szivárvány-tartóin
Égből függő páros láncgörbéi között
Mely ünnepi ragyogó fénybe öltözött

És régi pallóid, mik elmállva fekszenek
Kedves, öreg hidam, mi lesz eztán veled
Elvisz majd a dagály, mire odaérek
Csak helyed felett köröznek a riadt csérek



Andromeda-nak, aki az origon először válaszolt.

Délutáni park

Ültem egy kőpadon a park öles fái közt
Szemlélődve, akár egy hívatlan angyal
Simogatva csorgó levében hogy füröszt
Nyárutó napja egy aggot fehér hajjal

Valahol távolabb, az árnyas játszótéren
Zsibongva tört utat az élet magának-
Úgy emlékszem, ott egy szökőkút állt régen-
Átadva helyét a követelő mának

A félkaréjra fűzött játékasztaloknál
Ugyanúgy, mint régen, úgy verték a blattot
Ki lapjárást vigyázva az osztó mögött állt
Csak Ő tudta azt, hogy ma is cinkelt lap fogy

Leterített, elnyűtt pepitázott vásznon
Türelmes figurák várták mozdulatlan
Hogy tisztet cserélve részidőt nullázzon
A kibic-tekintettel kísért ravasz vadkan

Szinte már derűsen vettem tudomásul
Mikor bekiáltották a kiszámított mattot
S a nyugdíjas bácsi tüzet kérve rágyújt
Szememmel már hiába kerestem az aggot....