Törjön ismét utat halott zsurlók között
s száradt füvek ölén áradjon el magom:
mint hosszú éjek végén vakító fénysugár
írj falra, földre új, hasadó hajnalon!
Reszkess, te soknevű, elbújkáló homály,
fecskét csellel falnak vető setét gonosz,
már ablakod bezúzva, s ajtódat döngetem,
Cihával, s fosztott tollal hiába loholsz!
Elgáncsollak látod, s úsztat folyóvizem,
szétterül, s eloszlik, arannyá lesz hajad,
képed, mint ázott veréb, oly reménytelen,
Mi szült, s dédelgetett, reggelre megtagad
Nézd hát folyóm, ez, mi élettel, s jóval teli!
Hátán bárkát hintál, s a kishalat áthajló
verssoron is hívja, játszani engedi,
hidam felette egy lábnyomnyi srég padló
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése