Hajnal a börtönben

Egy kicsit hagyj, várj még, álmodni akarok

Messze-messze még a csíkos-szörnyű reggel
Nyújtózkodni vágyom, mint a többi rabok
Sóhajtva, mielőtt új hajnalra felkel'

Csendben néznek mind-mind, álmuk szárnya lebben
Mintha dallal húzna valahol egy vedret -
S tudják jól, hogy nincs, csak szél fú a hidegben-
Elképzelt a leány, kiért lelkük reszket

Mégis-mégis, várnak: úgy állnak a rácsnál
Ősz fejükre színes, szép pillangók szállnak
Nem hallják a hasas őrt, ahogyan kántál
Belérúg a zárba, és hangosan rácsap

Háttal az ajtónak szabadok a foglyok
Odakinn a mezőn… mind ugyanazt érzik
Időtlen e csoda, leold terhet, gondot
A lány, s a víz illata… lassan, mélyen légzik

2005-09-18

A szoboszlói lány emlékére

Minden évben röppen, rátalál,
Ha más nem, szellő-gondolat
Úgy szeptember húsz táján
A lányra, akit elvitt a vonat.

Elmeséli az őszbe fáradt,
Csüggedt szemsugáron függő,
Letördelt hegyű indiánnyár
A csendes emlékekbe tűnő

Zsongva dúdoló friss tavaszt,
S tüskés burokban érett,
Selymes-nedves gesztenyéi -
Sziluettje retinámra égett -

Távolibb körökben vissza-
Visszatérnek, okosan nézve
Egy-egy huncut csitri pillantásban.
Befőttemként őrzöm, s elteszem télre…

Mit neveznek szerelemnek?

Kis szád sarkában mi az a titok,

Mire szemem mindig igézve néz?
Ott bújkál, vissza-vissza sandítok
Óh, dalra hívó, hangtalan zenész!

Elébb, mintha csöpp patak bújt volna…
Egy mosoly volt csupán, Tőled-nekem?
S mire a szív is végiggondolta
Óh, ez biztosan más,… nem, nem lehet…!

Valami történt, egész meglepett,
Megindult, s nem lehet megállítani
Miért olyan jó, ha együtt Veled
Szállok fel a buszra, s jegyet váltani

Egyszerre indul tétován kezünk?
Világért se mernék Rád nézni akkor,
Mert a tűzben mindketten elveszünk,
Mit a lángnak pírja arcunkra rajzol

Pedig nem szólsz: ajkad néma marad
Fejed mégis furcsán félre billen,
Képzeletembe idéz egy madarat,
Amilyen gyönyörű sajnos nincsen…

Mégis-mégis, látod? Szárnyal bennem
Valami eddig ismeretlen érzés
Efölött pedig úrrá kell lennem
Feldobog vérem, s nehéz a légzés

S az egész világ forró lesz körül
Hevemet csak az csillapíthatná:
Kezedben egy kendő, mely letörül
Arcomról a nedvet felitatván

Megáll a busz, ideje nyugodni
Búcsúzol, mert leszállsz, visszanézel
Egyedül maradok dúlva, hogy mi,
S miért kuszál össze édes mézzel,

S kis szád sarkában mi az a titok,
Mire szemem mindig igézve néz?
Nem, nem kutatom, hátat fordítok
Hallgass,… halllgass… te hangtalan zenész!

2005-09-05

Nagyvárosi ikon

Látod, ím itt rekedtem,
A város lett hazám,
S a végtelen ég helyett
Elborít kosz, s plakát

Autó-szennyet sodor
Ólomszagú a szél
Csenevész minden bokor
És magában beszél

Részeg néz összehányva
Szemében lucsok, s könny
Nem, már nem is várja
Ki segít’ ne, odafönn

Kukából túr ételért
Szakálla rőt, hónapos
Levetette szégyenét
Havat mezítláb tapos

Sír, érthetetlen mormol
Lom közt szavakat keres
Vizel, s nadrágot gombol
Szeme lila, véreres:

Elébb büszke voltam
Elragadt és vitt a vágy
Csalogatott, behódoltam
Elhittem minden szavát

S látod, ím itt rekedtem,
A város lett hazám,
S a végtelen ég helyett
Elborít kosz, s plakát

2005-08-25

Az időről és a folyóról...

Ray D. Bradburynek és
Thomas Wolfe emlékének ajánlva

...mert az idő lassú, csöndes folyó,
Mélázva hallgat, hogyha hagyják,
S padlásszobák homályán ring
Álmos délutánokon tűnődő árnya

Átszűrődik tegnap titkain,
Folydogál, becsordul a mába
Holnapot súg kiváncsiaknak,
Megáll hátak mögött várakozón

De körüljár, csontokba hatol,
Dermesztő jelene ott kísért,
Ha válaszért faggatja a tudós,
Kinek csak rideg valósága kell

S ismét álomszárnyon reppen,
Színes papírsárkányt eregető
Szöszke gyermek ujjai közül
Játszik a vén bolonddal is

A keservvel haladó szorgos
Hangya-munkán hogy kacag!
Hallhatatlanokat, óh porba dönt:
Csak bölccsel koccint mosollyal

Végre is betakar feledéssel
Pince-hűsben emlékkönyvbe ír
Továbbfoly’ lomha méltósággal
S a bölcsőben új hangot fülel

Nem tér vissza többet, ne várd,
Mert az idő lassú, csöndes folyó,
Ködbe vész eleje, vége láthatatlan
Megérint Téged is lágy elmúlása

Szeszélyes nő, megállíthatatlan
De mélázva hallgat, hogyha hagyják,
S padlásszobák ölén jövőbe ring
Hajnalokba áttűnődő néma árnya

2005-09-10