Örök várakozásban - Árnyak V.

Voltam egykor. Kevély. Földön kiéltem dühöm

Átgázolni se resten emberen, vízen, tűzön
Ütöttem hirtelen szóval, s mi számba akadt
Sok gyenge lélek tépve, miattam szétszakadt

Végül, mint gyűlölt végeztem, falnak veretve
Süllyedő koporsóm fájához szegezte
A Feledésre Bocsátó vértelen tagjaim
S göröngy hullott elég eltemetni arra mind’

Elhallgatott a kántáló pap, a szertartás zaja
Oltárfedélként borul rám szikkadt, örök éjszaka
Már elnyugod’ t, nem bánt gyilkos hajsza, megölt
Csak halvány gyertya fényét lobbantja fel elől

Új halottra készül a néma ravatal
S a testbe bezárt lélek még balgán küzd, kapar
Süket szentek előtt sírva kér, könyörög
Hangját elnyomja, az őt sirató zene zörög

Reggelre kisimul, koszorús lesz a hant
Biztosan őrizve csöndes rabját alant
A valóság ím, ez marad, mintegy jelül
Csak árnyak küzdenek még hiába felül

Rohantam egykor. Most várok. Epedve.
Talán fejfámra ismét odaszáll a lepke
S eljő hozzám kincsem, szép Zsuzska angyalom
Bárcsak élhetnék még! Várom, várom nagyon!


2008-05-05