Te vagy nekem mindenem
S ha ellöksz, leszek semmi sem
Csaltam, bánom, szeretlek
Gyógyszert adnék sebednek
De nincsen-nincsen arra szó
Csak szemparázs, haragvó
Menj! Hagyj engem békében
Ketté szétváljunk szépen
Szemed megdúlt, vörös szín
Sírni látnom örök kín
Tehetetlen szenveded
Úgy fáj, hogy már elveszett
S hűtlenként, ím, elmegyek
Nyomom szaggatják szelek
Az éjszaka szívembe mar
Csillagpaplannal takar
Szerelmest elföd a föld
S hagyja, ki kínjában költ
Talp alá küld lejtőt züll’ni
Keserv-pohárt ad szédülni
Megszakad a szív, s kötél
Bimbót fagyba köt a tél
Rózsával együtt hal a gaz
És nincs több szerelmes tavasz
Most kérlek, hogy bocsáss meg
Míg a bánat végleg szárnyt szeg
De nincsen-nincsen arra szó
Csak szemparázs, haragvó
Csaltam, bánom, szeretlek
Gyógyszert adnék sebednek
S ha ellöksz, leszek semmi sem
Te vagy nekem mindenem
2007-11-23
2007. november 23., péntek
2007. november 22., csütörtök
Kedvesemnek
Te vagy nekem mindenem
S ha ellöksz, leszek semmi sem
Csaltam, bánom, szeretlek
Gyógyszert adnék sebednek
De nincsen-nincsen arra szó
Csak szemparázs, haragvó
Menj! Hagyj engem békében
Ketté szétváljunk szépen
Szemed megdúlt, vörös szín
Sírni látnom örök kín
Tehetetlen szenveded
Úgy fáj, hogy már elveszett
S hűtlenként, ím, elmegyek
Nyomom szaggatják szelek
Az éjszaka szívembe mar
Csillagpaplannal takar
Szerelmest elföd a föld
S hagyja, ki kínjában költ
Talp alá küld lejtőt züll’ni
Keserv-pohárt ad szédülni
Megszakad a szív, s kötél
Bimbót fagyba köt a tél
Rózsával együtt hal a gaz
És nincs több szerelmes tavasz
Most kérlek, hogy bocsáss meg
Míg a bánat végleg szárnyt szeg
De nincsen-nincsen arra szó
Csak szemparázs, haragvó
Csaltam, bánom, szeretlek
Gyógyszert adnék sebednek
S ha ellöksz, leszek semmi sem
Te vagy nekem mindenem
S ha ellöksz, leszek semmi sem
Csaltam, bánom, szeretlek
Gyógyszert adnék sebednek
De nincsen-nincsen arra szó
Csak szemparázs, haragvó
Menj! Hagyj engem békében
Ketté szétváljunk szépen
Szemed megdúlt, vörös szín
Sírni látnom örök kín
Tehetetlen szenveded
Úgy fáj, hogy már elveszett
S hűtlenként, ím, elmegyek
Nyomom szaggatják szelek
Az éjszaka szívembe mar
Csillagpaplannal takar
Szerelmest elföd a föld
S hagyja, ki kínjában költ
Talp alá küld lejtőt züll’ni
Keserv-pohárt ad szédülni
Megszakad a szív, s kötél
Bimbót fagyba köt a tél
Rózsával együtt hal a gaz
És nincs több szerelmes tavasz
Most kérlek, hogy bocsáss meg
Míg a bánat végleg szárnyt szeg
De nincsen-nincsen arra szó
Csak szemparázs, haragvó
Csaltam, bánom, szeretlek
Gyógyszert adnék sebednek
S ha ellöksz, leszek semmi sem
Te vagy nekem mindenem
2007. november 7., szerda
Lámpagyújtogató
Veresség pírja fest kéklő alkonyatot
Sötét felhőalakokon szürkül teste
Csak nézem, megállíthatatlan, hogy lopakod’
Karma közé ragad a fekete este
Macskaköves, nedves, girbegurba utca
Emlékek nemlétbe taszított bölcsője
Mindegyik botlásom milyen jól is tudja!
Hold torz visszfénye vet világot a kőre
Megyek, csak megyek a lejtős sikátornak
Pántlikás kislányka kerekezik szembe,
Fal mellett nyikorgó, ócska kordét tolnak
Miért? Csak úgy, könny szök’ egyszerre szemembe
Időtlenné lesznek a kormoló kémények,
Míg a láthatatlan képet kiszínezem
Bámész ebek morgón, csodálkozva néznek
Faltőn hajtó gyom most rózsafejet terem
Rétté nyílik szét a legyezős horizont
Arany betűkké fut az utcatábla név is
Megrázza, s lokniját hosszú hajként kibont
Szólna: nem, de szédül ölelésbe mégis
Sóhaja beborít, mint egy gyöngéd szirom
Körforgásba merül szemeivel szemem
Kelyhe illatot rejt, nektár ízét iszom
Bódult táncunk járjuk… szeretem… szeretem…
Lábam lépésre most mindhiába nógat
Hiszen itt járt tegnap kézen fogva velem
S csókkal súgott forró, mámorító szókat
Az egyetlennek, s igaznak hitt szerelem!
Utána néznék a leánynak, de eltűnt
Messze csörömpöl az üres tejeskanna
Belül ez gyújt lámpát, sötét már az est künn
Homályba vész örökre felidézett arca
Csak nézem, megállíthatatlan, hogy lopakod’
Karma közé ragad a fekete este
Macskaköves, nedves, girbegurba utca
Emlékek nemlétbe taszított bölcsője
Mindegyik botlásom milyen jól is tudja!
Hold torz visszfénye vet világot a kőre
Megyek, csak megyek a lejtős sikátornak
Pántlikás kislányka kerekezik szembe,
Fal mellett nyikorgó, ócska kordét tolnak
Miért? Csak úgy, könny szök’ egyszerre szemembe
Időtlenné lesznek a kormoló kémények,
Míg a láthatatlan képet kiszínezem
Bámész ebek morgón, csodálkozva néznek
Faltőn hajtó gyom most rózsafejet terem
Rétté nyílik szét a legyezős horizont
Arany betűkké fut az utcatábla név is
Megrázza, s lokniját hosszú hajként kibont
Szólna: nem, de szédül ölelésbe mégis
Sóhaja beborít, mint egy gyöngéd szirom
Körforgásba merül szemeivel szemem
Kelyhe illatot rejt, nektár ízét iszom
Bódult táncunk járjuk… szeretem… szeretem…
Lábam lépésre most mindhiába nógat
Hiszen itt járt tegnap kézen fogva velem
S csókkal súgott forró, mámorító szókat
Az egyetlennek, s igaznak hitt szerelem!
Utána néznék a leánynak, de eltűnt
Messze csörömpöl az üres tejeskanna
Belül ez gyújt lámpát, sötét már az est künn
Homályba vész örökre felidézett arca
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)