In memoriam Happy

Elmentél hát végül;
az élet-óceánban nem úszol tovább velünk,
nem tapodja arcunk gyönge lábad,
könnyes hullám horgad, s csap le legbelül.

Neked öregségig tartott,
nekünk annyi volt, mint múló pillanat;
tizenhárom boldog földi éved,
s szűköl utánad, ki tébolyban itt maradt..

Annyi kedves játék
meg sem kezdve maradt végül félbe..!
Próbálom feledni hiányod,
de oly erős a tegnap, hogy nem tehetem mégse.

Kölykünk voltál nekünk,
s neked, mi gondozott, felnőtt kölykeid,
s e kötelékben léteztünk
szívvel pecsételve, bár nem vér szerint.

Most szólnom késő már,
mit szerettünk belőled, szusszanó kis leh’et
elragadták tőlünk orvul,
maréknyi hamu maradt, mely téged eltemet...

S mégis most kell szólnom,
mert kölykünk lettél nekünk, s mi neked kölykeid,
s ez már sosem fog elmúlni,
mint az érzés sem, mely belül rendületlen hevít!