Csak nézek, nézek és semmi nincsen,
elváltál tőlem, boldogabb felem,
borút szitál rám, s így lesz szerintem,
holnap, hűs késed szívbe engedem.
Kísértél, mikor szaladni vágytam,
rothadt csók-ízed torkomra hevert,
tehetetlenül, néma igádban
sírva vergődtem, s óh, nem mondtam el!
Így lett végül ma; még mindig emészt,
fojtogat kínoz, ragacs-lepedék,
s szól jobbik felem, más oldalát nézd,
van holnap másik, amely meseszép!
Lesz idő, mondja, mikor fájdalom
összezsugorod’, s csepp emlék marad,
lesz még dal a szívben, nem lesz árva hon:
tarló felett szállnak majd a madarak!
Szól, egyre mondja, én már nem hiszem,
halott árnyamat elragadta ősz,
fáradt a lélek és követni szem
nem akarja már, csupán elidőz.
Nézek csak bambán, mert semmi nincsen,
elváltál tőlem, boldogabb felem,
borút szitál rám s így lesz szerintem,
holnap, hűs késed szívbe engedem.
Költőtársam, Nyolcas József emlékének ajánlva
