Azok az évek…

Azok az évek... sűrű csendességek,

mélyből emelkedő füst-oszlopok…
megtelik lelkem velük, emlékeikkel,
mikor lélegezve belészívok egybe,
s felébredve, rájuk visszagondolok.

Messzeség fakó tavaszába réved
semmin függő, lehunyt tekintetem,
s ködök takargatják el a völgyet,
hol megismertem azt az édes érzést;
pillangó játszott kíváncsi szívemen.

A pillangó elreppent,.. csak az álmok,
azok gyötörnek és vigasztalnak máig.
Félelmekkel és reménnyel játszom azóta,
s hasztalan vesződni ezekkel ember módra,
gondjuk leköt minden napra a halálig.

Holnapom hiába vár, ha hív a múlt,
Körhinta repít pántlikás lány után,
kinek zsebpénzből vettem törökmézet,
s szeme kékje maga volt az igézet,
mégis nyár végéig csak vágyva bámulám.

Színes rétek, s felnőtt szerelmek jöttek,
s szűk lett a tér betöltenem szókkal,
olyan jól esett sivár nyaramra,
parttalan magányom erdőtüzeit oltani,
mint hévséget olt el leány és fiú csókkal

Álom kerülget immár, lomha kábulat,
feledésbe fúl egy ismeretlen kacaj,
a bántó kérdések elülnek lassan,
csak egy pizsamás alak bámul a tükörben
és ő sem tudja mi a baj…

Azok az évek... sűrű csendességek,
mélyből emelkedő füst-oszlopok…
megtelik lelkem velük, emlékeikkel,
mikor lélegezve belészívok egybe,
s felébredve, rájuk visszagondolok.

2015-06-26