2005. november 21., hétfő

Szerelmeim, ti fák...

Szerelmeim, ti fák…
Mindig vártok, útszegély mentén időzve,
Lombkoronáitokon átmosolyog a nap.
Zord telek fölött új erőtök győzve
Hajtásba szökik, rügyet bont, s megmarad

Nézlek, mikor tavasz édes mustja csordul,
Hogy bólogattok áprilisi játék-viharban
Üstökötök rázva; a szív mind megbolondul
S ereitekben dal tombol, csak a lány van zavarban.

Szerelmeim, ti fák…
Miért tudjátok, mikor jő a május?
S tar ágaitokra miért fészkel a madár?
Kicsalja illatotok a festőt, s az árust
Gyepen gurul a sok gyerek egymás nyakán

Mily varázslat ül az agg tölgyek tomporán
Hogy köréjük gyűlnek emlékezni vének
S a srácok megmásszák pirult arccal, szaporán,
Ezer karján függnek, mint pajkos szirének?

Szerelmeim, ti fák…
Mikor nem látnak, mit játszotok titokban?
Hajladozva lejt, tánc’ tok lágy ívű fasor
Erdővé gyűltök, s közbül a leány ott van,
Enyhet hoz, suhog, mind’ tek néki udvarol

Repedt kérgeiteken, gyors mókus szalad,
Apró hangya hord lemetszett, piciny levélt
S nem fáztok a mohos bunda-kabát alatt,
Kacsintva vetkeztek ősszel, úgy várva a télt.

2005-11-21

Itthon vagyok

Itthon vagyok, itt a helyem
Nem bajvívni rút szócsatán
Fényed átölel, mint selyem
Van tovább, visszaút talán

Belátom, hasztalan mentem
Csak lábam törtem el bele
Újra plántálnom kell, s temetnem
Hagyni, hogy elhaljon szele

Írjatok hát, ahogy tetszik
Nem bánom már, nem érdekel
A kutya is kushad, lefekszik
S meglelt szőnyegén áttelel

Kenyerem a jelen, s jövő
A múlt átokkal van teli
Új hajnalra álmot szövő
Világos, szép és emberi

Égi szörnyekkel kár a harc
Földön jó munkálni hitet
Sarjad minden, mit akarsz
S találsz majd öntözni vizet

Nyugodj és élj, ne nézz hátra
Barátod lesz fű, fa, barom
Bolond az, ki még kiáltja
Szavát néptelen udvaron

Tedd dolgod néma igásként
Úgy lesz borod. Ó, megérett
És lásd: nem lehet ez másképp
Keresd, egyre keresd a szépet!

Megtalálnak egyszer, ne bándd!
"Itthon vagyok"- mondod akkor
Volt tovább, visszavárt e táj
S békén pihensz alkonyatkor




2005. november 17., csütörtök

Versfolyam - A parton állok...

A parton állok, túl, túl csillámló vízen
Hátam megett elfut a habos fodrú patak
Ami volt, égett szikrázva – elmúlt, azt hiszem
S a tűzijáték hamvai belé hullanak

Júliusi lázam fagyottan tündököl
Lejáró röppentyűk, s petárdák között
Két kéretlen, kérdőn nyitva maradt ököl
Nem várnak, hova többet vissza nem jövök

Kimertem medredből mosott arany-kincsed
Itt van belül bizton, elvackolva jól
Őrzöm, mint egy fogat, vagy gyermeki tincset
S mikor legyűr a baj, lelkem fölé hajol

Intek házak, tájak, s mi álomban marad
A partról indulok, túl csillámló vízen
Hátam megett elfut a habos fodrú patak
Búcsúzom, mert ami volt, elmúlt, azt hiszem...

2005-11-16

2005. november 16., szerda

A parton állok

A parton állok, túl, túl csillámló vízen
Hátam megett elfut a habos fodrú patak
Ami volt, égett szikrázva – elmúlt, azt hiszem
S a tűzijáték hamvai belé hullanak

Júliusi lázam fagyottan tündököl
Lejáró röppentyűk, s petárdák között
Két kéretlen, kérdőn nyitva maradt ököl
Nem várnak, hova többet vissza nem jövök

Kimertem medredből mosott arany-kincsed
Itt van belül bizton, elvackolva jól
Őrzöm, mint egy fogat, vagy gyermeki tincset
S mikor legyűr a baj, lelkem fölé hajol

Intek házak, tájak, s mi álomban marad
A partról indulok, túl csillámló vízen
Hátam megett elfut a habos fodrú patak
Búcsúzom, mert ami volt, elmúlt, azt hiszem…





2005. november 11., péntek

És újra a föld…

S újra és megint újra
Elfutnak zönge patakok
Kihajt a márciusi zöld
Csendben felejt, s visszatér
Csak az marad mogorva
Az elátkozott, barna föld

S újra és megint újra
Köddel kél a reggel fel
Kilehelve él a pára
Számot vetni nem késő
Oly puszta, oly kietlen
Minden szóért kár, hiába

S újra és megint újra
Felnéz e jámbor az égre
Homlokránccal, s nincs panasz
Mintha felhőrojton csüngne
Elveszett válaszért kutat
S a szóhoz újabbat tapaszt

2005. november 1., kedd

Minden Szent(n)ek - Árnyak III.

Most feldereng, szétnyílik újra az égbolt -
Halovány legyező, gyöngyszín, fátyolkék-folt
Frisset sóhajt, megcsíp a novemberi hajnal
Egy angyal jő, virágot szór édes dallal

Szemfenékre mécs gyúl, vendégasztalt terít
Emlékkel táplálnak, ma itt mind jóllakik
Végeláthatatlan, és halkszavú a menet
Részvétük borzadálya nyom vissza, eltemet

De szabadul onnét a setét gondolat
Imbolygó sárga lángok tánca csalogat
Mintha valami vágy hívna a magasból
Oly ismerős…mi lelt? Egy vékonyka hang szól…

A csontok egykor izzó tüze kiégett
Orcám bőre régen ráaszott, menedék lett-
Koponyám, mit most is mocorgatva kongat-
Lomtára a vaksi, de jólelkű vakondnak

Körös-körül állnak, gyertya a kezekben
Itt van..itt! Hátul Zsuzska pityeredik csendben
Őérte szól, őreá várt, szívembe mart a dal
Nem, nem számít már csúf halál, múlt, ravatal…!

2005-11-01

(az emléknapra c. publikációm sorozatához)