Megtört ritmus

Az író ír, ha írni szédül

szalmaszálba szép reményül;
óh, bolond, csak ő kapaszkodik!

A szív remél, míg meg nem békül,
szelíd szavak hű emlékül:
óh, tudod, végül csak ez marad!

A művész fest, ha ihlet vonja,
durva vásznán falu tornya,
mily bolond, hogy mindig álmodik!

A lélek vár, míg tovább élhet,
nem számol ki hosszú évet,
kedves arcát őrzi hajnalig.

A költő sír, ha bús a dallam,
versbe önti egy alakban
ezt a kapott gyönge percet is.

S mit mondhatnék, ha megtörik a ritmus,
s a dal elhal vagy félve megremeg?
Hogy ismerős e nyomorult állapot,
s majd egyszer éneklem tovább veled?

2020. 12.29.

Végy erőt, megfáradt..!

Még állnak a rettenthetetlenek,
a vár még romjában is ragyog,
még küzd az igaz és a gonosz,
és kavarognak vad gondolatok.

Keltett riadalom ostobán fecseg;
bolondországban szalad a félelem,
könyörög a látó: megtévedt vakok,
mindent, óh, el ne higgyetek!

Oly lágyan ömlik a kétségbeesés,
a hős is könnyben féltérdre borul:
feledvén a szót, mit kapott féltve,
élő reménye hitetlenségbe komorul.

Mit vártok hát? Elő a karddal, legények!
Nem jött a vég, még csak közelít,
Küzdve, tűzben égve szép az ének,
erősítsd meg szíved, a reggel tenni hív!

Halni is, ha kell, lehet boldogan,
de ha az égiek élni hagynak,
élj bátran, hadd ne mondjam, hogyan,
ragadd meg tiédként a napod!

Még állnak a rettenthetetlenek,
a vár még romjában is ragyog,
még küzd az igaz és a gonosz,
nem sodorhatnak el, hidd, a holnapok!

2020. 11.17.

F. világa - V. kötet: 49/3 rész, a holnap előtt

 ..amit azon nyomban meg is bántam. [tessék nyugodtan visszaolvasni az előzményre] Nem a kiöntött lavór víz miatt, ami éppen akkor érte el a párkányom szintjét és onnan egyenesen az arcomba és ruházatomra freccsent, - ami, ahogy érzékeltem, már nem a csapvíz tisztaságával vetekedő valahányadik felmosásból származhatott – ez puszta véletlen volt és a három szinttel feljebb élő bizonyára nem számolt komolyan azzal a lehetőséggel, hogy épp akkor ott lesz valaki. Talán csak nehéznek találta elcipelni a vödröt a fürdőszobai lefolyóig... és bár F. agyán számtalan mentő körülmény átsuhant, nem volt kizárható az a tény sem, hogy a fenti lakót egyszerűen k@rvára nem érdekelte, hogy hova önti szennyesét.

De, mint mondtam, nem ez volt, amiért szinte azonnal visszahajtottam az ablaktáblákat. Az üdítőként várt levegővel olyan mértéktelen szmog és forróság tört be a helyiségbe, mely egy gyengébb idegrendszerű egyén esetében pánikrohamot idézett volna elő. A zárt ablak mögötti meditálás másik aspektusa, hogy kizárja a verbális szennyeződés lehetőségét, mely nem feltétlenül a százhúsz decibel feletti hangerősséget jelenti, de annak minősített stílusát is.

Ez pedig olyan esetben halmozottan előfordul, amikor egy jelzőlámpával nem szabályozott zsúfolt gyalogátkelőnél a gépkocsivezető a fék helyett a gázpedált igyekszik nyomni.

A forgalmi rendre vonatkozó vázolt körülmény, valamint, az, hogy a második emeleti szobaablak éppen erre a csomópontra fog nézni, valahogy elkerülte figyelmét, mikor F. ebbe a lakásba költözött. Talán ezért is volt inkább zárva az ablak az év tíz hónapjában.

F. nem szerette a konkrétumokat, élete relativitások függvényében telt. Persze bizonyos dolgokkal konkrétan is foglalkoznia kellett, mert a számlák nem fizették be magukat és a rávaló sem hullott alá az égből. Ezen felül a szükségek, mint a tápláléklánc kevésbé fontos tagjánál ugyanúgy jelentkeztek. Nem mondhatnánk, hogy túl nagy energiát fordított ezek igényes és harmonikus kielégítésére, inkább gyorsan túl lenni rajtuk, ez a szempont vezette, mely megnyilvánult mind étkezési, bevásárlási szokásaiban, műszaki cikkek iránti részvétlen közönye pedig már-már felháborító volt. Említettem, hogy televízióját szinte sosem kapcsolta be, mely ennek ellenére jól ellátta a funkcióját, ha nem is úgy, ahogy azt a normális háztartásokban megszoktuk. Képes volt inkább akkumulátort cserélni majdnem tíz éves mobiltelefonjában, minthogy új széria után nézzen, és ez még örömmel is töltötte el. A készülék a telefonáláson túl ugyan szinte semmi másra nem volt alkalmas, ellenben azokkal a hiper-szuper készülékekkel, amik e történet írásának pillanatában piaci forgalomban voltak, ám ez legkevésbé sem zavarta hősünket.

A materiális dolgok kívül rekedése sajátos módon spirituális fejlődését segítették elő és mivel gyakorlatilag elfogytak a fontos, életét alapjaiban átrendező emberi tényezők, így ez az irány látszott állandósulni.

Életének korábbi állomásairól származó emlékei azonban hullámgyűrűként a mai napig időnként gyönge fodrokat keltve verték fel a már állóvízként elkönyvelt életterét.

Kézírás a falon

Abban az órában emberi kéznek ujjai tünének fel,

és írának a gyertyatartóval szemben a király palotájának meszelt falán,

és a király nézé azt a kézfejet, amely ír vala.

Dániel könyve:5:5

nem

vehetsz el

mindent nem

a tiéd az ország

megalomán

mind ki egymaga

akar mindent

semmi lesz azé

az a gyalázat

ami kívül esik

tisztességen

kívül jón

azt illeti

ki követi azt

az írásjelet

kiteszem

vagy nem

az én dolgom

eldönteni

hozzá közöd

semmi de

tanuld meg

végre nem

az a vesztes

ki szól

ki nem ért

a szóból az

olyan nagy

hegyek vannak

elmozdíthatatlanok

könnyel vitetnek

át az időn

téren és semmi

sem állíthatja

meg nevem

fejedelem

ezerszer ezer

van elég

ne félj

ha kérdik

a királyt megölni

nem kell

félnetek jó lesz

ha mindenki

egyetért

én nem

ellenzem

Óh, Uram..

Óh, Uram, oly talányos vagy velem,

hogy nem tudom, komolyan mondod-e:

megölsz bizonnyal, ha tovább vétkezem?

Mert vétekben telik az időm,

társsal vagy egyedül,

s repülnek a napok szédítőn;

megveszek e magányban belül!

Óh, Uram, azt mondod, te vagy a szeretet,

de távol van óvó angyalod tőlem,

nem érzékelhető hideg, sem forró kezed!

(Mit tudnom ké’ne hittel tűrnöm;

tudom, meghagytad eltávozván,

éjszakákon, csillagtalan sötét űrön,

által időn, s te vagy, ki nem változtál ..)

Óh, Uram, most hallgatsz, oly rövid szavad,

hogy a lélek megbomlik, s elbizonytalanul,

közel jár a világhoz, mely téged megtagad.

Közel a csalóka, percnyi öröm,

s élőfám inkább álomba borul,

mert tilos az út kívül a körön,

s nem hoz árnyas lombot, csak levele hull..

Óh, Uram, az utolsó szó Tiéd, úgyis Tiéd,

csak engem éget egy életen át

az a puszta szó, hogy miért lett így, miért?

2020.07.31.

Picurka XX. - halálod 16. évében

Olvastam rólad- ismét. Magam szavát, mit nem értek,
Oly felfordult bennem e hálni járó lélek,
S már nem tudom, csak kitaláltalak-e egykor,
vagy erős göndörséged ifjam fürtjei közt egy volt?

Már én - te vagyok, talán fentről lefelé nézek,
talán ízed a szó, mit egykor úgy szerettem, mint a mézet,
és nem is igaz – ahogy nekünk mondták, a valóság,
az ég kárpitja tűnik – más világlik elő, tisztítóval mossák.

Milyen volt szemed színe, látod, ezt sem tudom,
S hiába nyílnak ősszel az egek, s bágyadva búcsúzom,
Szemed kékje csupán pillámon ragadt szép álom
Történeted szakadva varrom, újra, s újra kitalálom

Őrizlek itt benn, mint kutya foga közt a kölykét
Számadás vár, egyre jobban közelít az öröklét
Angyal-fürtjeid képzelem, mint az ég vízében mosdik
Arcod, -látod-? mind inkább enyémre hasonlít

Olvastam rólad- ismét. Isten volt, ki a választ írta
Emléked felett reppent egy énekes pacsirta
Azt üzente, vársz minket odafönn, ne féljek,
Biztos megtalállak, mert a szeretet nem téved.

2020. 07.06.

idéztett betétek:
Juhász Gyula: Milyen volt.. c. verse (1912) alapján

November - páros vers

November - nem szeretlek

November, mily nem szeretlek téged!
Áll, nem rezdül a lég, fekete a faág,
szavam elhal, ködbe lehel hűlve,
kezem megkívánja a bögre teát

Hogy lopjak piciny nyarat belülre,
mikor kívül-belül jég fakad?
A világ most el van szenderülve,
csak a gondolat, mi röppen, szabad.

Dalos madárkáim is álomra tértek,
bennük fészkel megannyi piciny teher,
messzire száll most a gyermekének,
„Ősz húrja zsong”, s levelet szemetel.

Akad érzés, melyért halni tudnék,
ereje telet reszkettet, s teremt,
Isten tudja, mennyi jut még,
lesz-e holnap, s fűt-e majd szerelem?

Most itt állok szemközt, lenn a téren,
házak hátáról szürke füst gomoly’g,
igen, az az eltévedt, sálas idétlen,
kinél notesz, toll, s egy helyben topog.

Csak ujjam játszik kósza páros rímen
- hagyjátok, vén csengettyűs bolond -
november, mily nem szeretlek téged,
kincsem a tavasz volt, s ajkaimon tolong.

Idézet: Paul Verlaine: Őszi chanson

2017. 11.15


November, így szeretlek!

Nem leszel mostoha. Mégsem.
Részem lettél te is.
Emlékeztetsz a nyárra,
bolond hát, ki nem kívánja
csonttörő fagyod derében
emlékét idézni.

Szeretlek téged,
mint hegyvidéket mászni rest,
kinek csak fényképe van róla,
s messze, meleg szobából
mosolyog fenyvesre, hóra
és mondja: óh, november!

Oly jó esőd, e szurkáló, szemes,
lényegig kopasztja lelkem,
nincs girbe-gurba vadvirányos álom,
csak égtől földig egyenes,
szürke ködbe álló fák
bölcselkednek életen, halálon.

Ha nem lennél, mihez mérném
a rosszat, s kellemetlent?
folyvást derűs volna kedvem,
pedig az élet egyszer édes-mézes,
máskor meg oly sírni való rút:
tanulságos hullámvasút.

Nem leszel mostoha. Mégsem.
Döntöttem, maradj egy hónapot,
majd kezébe adlak a szikrázó télnek,
legyen övé az ítélet,
adjatok egymásnak tavaszig találkát,
aztán zengek újra szózatot!

2017. 11.18

A lélek csak lélekkel fonódik össze

A lélek csak lélekkel fonódik össze,
de a test mindig testtel hevül,
oly sok kimaradt pillanat közte,
várni csak várni, míg beteljesül:

mikor a lélek lélekkel fonódik össze,
talán a pillantás lesz majd a kapocs,
talán vágyni fogok rá, hogy eljössz-e,
s szerelemmé lesz, mit végül adhatok

A lélek csak lélekkel fonódik össze,
látod, minden így kezdődik el,
mint meztelen karra hulló szöszke,
vagy elvetett szó, mi később kikel:

akkor a lélek lélekkel fonódik össze,
s elválasztani őket többé nem lehet,
s hogy mi lett később, vagy ami megelőzte,
nem számít, mert együtt vagyok veled!

2020.05.12.

Papp Ádám, költő azonos kezdetű verse (2018. 10.31.) alapján szabadon..
csak úgy...

Elküldtél hát

Elküldesz hát..,

nem hibáztatlak érte.

Nem kellek már neked.

Marad a csend, egyedül,

nem felelhetek.

Hosszú volt az út,

mely végül erre kanyarult.

Gyűlt a fájdalom,

a hordhatatlan teher,

aztán kipattant, bután, balul

Nem így kellett volna lenni,

most szenvedjük

mindketten tehetetlenül,

ahogy elmerül világunk,

s az évek zokognak belül

Mondtam szépen

mondtam, dühödten,

hiába kérleltelek,

sokszor szóval ütöttem,

de mindig megvédtelek.

Rám untál végül;

ostoba játékaim

addig-addig űztem,

nem vitt rá lélek, hogy leküzdjem,

nem voltam fain.

Aztán nem mondtam többé,

csak sírtam belül.

Már tudtam, hogy elveszett,

javíthatatlan e játék,

hajított kőként repül.

S nem, mint madár égen

kecsesen, szárny terjesztve,

önállóan, szépen,

hanem megkötözve,

sebesült-halálra ítélten.

Elküldtél hát..,

nem hibáztatlak érte.

Nem kellettem neked.

Marad a csend, egyedül,

nem felelhetek.

2020. 03. 02.

Néma lobogó

„Erdőszélen, erdőszéli tölgy tövében volt egy ház…”


A mesének vége, mert ki mondta azt,
elment ma pihenni, s itt hagyott tavaszt,
hő nyarat, kalandot, horgászni valót,
Süsüt, a sárkányt Sün Balázzsal,
hánykolódni velünk folyón papírhajót

A mesének vége, elhallgatott hangja,
lehunyta a szemét egy örök pillanatra,
huncut mosolya a harcsabajusz mögül
most nem nevet ránk, gyermekekre,
ki lesz, ki vigasztalva majd nekünk örül?

A mesének vége, ha akarsz, itt maradsz,
mit mondhatnánk, már Ő elmondta azt,
Ki tudja a mi egy lépés, mi a hosszú út,
s hogy lesz győztes öröm a bánatból..
Fonjunk emlékére verses koszorút!

2020.02.24.

In memoriam Csukás István

 

Csukás Istvánról

Sün Balázs mese

A Nagy Ho-Ho-Ho Horgász főcímdal

... és egy vers tőle: Istenke, vedd térdedre édesanyámat

Ő is
...lehunyta a szemét egy örök pillanatra,

Hosszú telek helyett

Szó a terror helyett.
Befogni a pörös
szájakat nem lehet!

Léleknek világa
szélfútta virágon
szabad szirmok tánca:

mint fiam, úgy ölel,
kezében holnap van,
rég várt mosoly, jövel!


Emelt fő, szolgasors
helyett, hogy ki bérért
remeg, s földig hajol,

felálljon ma küzdve,
s ősi ellenségét
Földhatárig űzze!

Szegénnyé tett ember
lassan tán halni mer,
miért eddig nem mert.


Remény a nincs helyett,
szőlő is jut talán,
meg óvó szeretet.

Reppen a madárka
„kalitja kinyitva”,
boldog dala szálla.

Hajnal háztetők felett,
március, ébredés
hosszú telek helyett.

Végleg vadon

Elkóborolt egy lélek, s a test követte őt,

észrevétlen illant a meleg szobából,

utcára ragad’va állt meg egy panel előtt.

Tél reszketett a csontban és kék szájszögleten

holmi múltba révedő nyárért cserébe

Napként gyulladt a látomás, s új verset terem’t.

Azt a nyarat elfeledték már, kikért dalolva lett,

s kiknek őszülő fejére tán nem is jött többé

langy szellővel játszó bolondos kikelet.

Mégis: ki mondaná, hogy kár volt érte?

Ha gazdátlan ebként is szűköl az az emlék,

Érted kényszerít le most a hóba, ide, térdre.

Az ablakból nézel tán, szentelt függöny mögül,

de csak hóesést látsz, s a teret lámpafénnyel,

s kiskutyát, ki ennek hempergőzve örül.

A rideg jövő rég kiszámolt, s elnyelt jeltelen,

csak kápráztat, de sosem biztat jóval,

megküzdeni hív e folyvást szürkének látszó jelent.

Emlék maradtam. Mivégre? Utcán, egy ház előtt..

észrevétlen illanva meleg szobából -

elkóborolt egy lélek, s a test követte őt.

2020. 01. 16.