Régen nem lobognak a kis rőzselángok...
Mégis oly gyönyörű, ha a szép leányok
A tüzet hevülve újra-újra szítják:
Parázson sercegő nedves, szomjas fák
Feszülve sírnak suttogva sikoltva,
Szikraesőt húznak fel-fellobbanva,
Lelkükig égve száraz gyötrelemmel
Hamu és pernye száll, ha eljő a reggel…
Olyan vagy Te nékem, akár a lepkeláng
Meggyújt, ha rám lehel e tarka tünde tánc
Ajkaidra csókolt parázs gondolat
Fel-felizzok tőle, s színes lángomat
Már látom szemedben végzetem gyanánt
Feledtetvén mindazt, mi néha-néha bánt
Kettesben járjuk ezt a gyötrő-édes táncot
Fellobbantak mégis a kis rőzselángok...
