Találkozás

Elhanyatlott a Nap, erőtlenül néz csak

Gólyalábat rajzol egy bámész férfiúnak
Felhő-prémgallérja olyan, mint a vérpad
Szétfolyó színei szürkületbe nyúlnak

A levegő veszteg áll, ki tudja, mi lelte?
E furcsa némaságba becsirren egy madár
Hosszan fuvolázza, s elhal hangja benne
Egyszerre elreppen, s fa odvába száll

Megrezdül egy levél, messze moraj hallik
Hűvös fuvallattól libabőrös lesz a kar
A magas fák lombja most gyöngéden meghajlik
A férfi hátranéz, menne? Marad. Mit akar?

Pár esőcsepp csattan, s finom permet szitál
Kitárt karjaiba légörvények kapnak
Míg ő fejét hátraszegve csöndben zihál
Úgy, mint egy szoborrá kiégett alakzat

Sziklaszirten áll fönn, nem néz le a mélybe
Beissza az ívet, amit nem lelt sosem másban
- A szövetség jelét felfestve az égre
S kiszáradt szívében nem szűnő áradás van.

2006-03-30

  

Bérből és fizetésből élők dala

Most keserv küld habos zabot, ne figyelj!

Minek görnyed ingyen, kinek ideje drága?
Az élet mindig másnak oszt olcsó sikert
Ostoba gürcölés volt három év munkája

Ha tudom is, előbbre nem megyek tőle
Mondhatnák: becsüld a fillérnyi százalékot
De nem elég, belőle nem tel’ szemfedő se
Csak a szokásos: könny, szitok, izzadság, vér, s bot…

Bocsáss meg, te szem, fül ne halld hangom!
Hisz hálás vagyok, hogy hajnal nem a padon ér
S lehet, az is leszek… messze még az alkony
Minek siránkozni meg nem szerzett vagyonért?

Írni jól lehet így, köszönöm, hajt e szellem
Mosoly az ürömben: ebből nem lesz forradalom
Kihúzhatja magát, s fejlődhet a jellem
S ha szembe köpnek, büszkén akkor is vállalom.

2006-03-28

Ars poetica

Gyorsan, mint kinek félelme drága

S szorongatja egyre a régi rossz cipő
Csalogató-hívón, kedvesen becézve
Hajszolván unszolva, mert fogy-fogy az idő:

Én csak úgy írom egymás alá a sorokat,
Fennkölt, nemes cél nem vezet
Egymás alá gyűlnek hűlő vércseppjeim
Egyszerűen, s nincs rajt’ fölös ékezet

Szavam kihullott mind, árván belőlem
Kinccsé gyűlik-e majd, mint cseppnyi tó?
Nem tudhatom. Hitemre felelhet majd
Az égi úr, a Lelkeket Megnyitó

Tompán kong már, messziről, másé
Hogyha hamisan, hát legyen megbocsátás
Ha nem lett több szavaknál a vers
Ha néma maradt, hiába a kiáltás

Elvégezve függ fenn, ars e poetica
Az időn túl egyetlenné szűkül a félelem:
Elmondtam-e neked, miért jöttem ide?
Haszonra, vagy hiába éltem le életem?


2006-03-19

Bölcső-dal

Itália… itt ringott, mint gyöngy, bölcsőd

Itt ért először hajnal harmata
Itt bontott neked szivárványt a nap
És elnézett, mint csecsemőt, üvöltőt

Belőled nőttek szerelemnek gyötrő,
S édes virág’ i, jambus dallama
Óh, gyönyörű, erős-gyönge szava
Visszhangzotta mennyi tűnt emberöltő!

Most, ím, kicsit félve-féltve veszlek fel
Mily hangokat csal ki, még nem tudom
Hangszeredbe írott csacska ábécé

S bízom, hogy felvéve nem eresztesz el
Leszek csókká, leszek dal húrodon
S általad talán szívek emlékévé…

2006-03-08

Emlék-pillangók

Emlékek rajzanak, millió pillangók
Hangtalanul verdes kétmillió szárnyuk
Hatalmas, fényesek és egészen aprók
Négymillió együtt: velük rebben árnyuk

S ím, a tükör, bár homályos, tovább vetít:
Kísértet-világként kétszerezi őket
Nyolcmillió szárny van, és enyém mindegyik
Láthatatlan kötve, mint hű szeretőket

S újabb tükrök emelkednek, csalfák, csorbák
Tanácstalan fordul velük énem szembe
Mintha azt kérdezné: honnan jössztök, mondd hát?
Vagy: te ki vagy? Hogyan jutottál eszembe?

S elborítanak mind, milliárdnyi sóhaj
Ködbe szőtt hegyormok, patakvíz, csillámló
Elsodort kis hajó, magányos-szép tópart
Bolondos és komoly kiejtett száz szó

S elfárad figyelni már, a szív is csillapszik
Tarka homályba szédül a csalt képzelet
Egy csepp feszül arcomon virrasztván addig
Míg hajnal suttog fülembe új éneket