Megtört ritmus

Az író ír, ha írni szédül

szalmaszálba szép reményül;
óh, bolond, csak ő kapaszkodik!

A szív remél, míg meg nem békül,
szelíd szavak hű emlékül:
óh, tudod, végül csak ez marad!

A művész fest, ha ihlet vonja,
durva vásznán falu tornya,
mily bolond, hogy mindig álmodik!

A lélek vár, míg tovább élhet,
nem számol ki hosszú évet,
kedves arcát őrzi hajnalig.

A költő sír, ha bús a dallam,
versbe önti egy alakban
ezt a kapott gyönge percet is.

S mit mondhatnék, ha megtörik a ritmus,
s a dal elhal vagy félve megremeg?
Hogy ismerős e nyomorult állapot,
s majd egyszer éneklem tovább veled?

2020. 12.29.