Még csak negyven éves múltam alig.
Amatőröknek írogattam eddig szép reménnyel,
Amatőr szemmel is csapnivaló
Rossz, hazug és főleg olyan semmiről
Sem igazán szóló (bár igazán megküzdött)
Versszerűeket, vagy inkább szerkezeteket.
Egy másik Verssel kezdődött, ami igazi volt.
Most már hiába sírtok, nevettek, sőt
Könyörögtök is, nem mehetek vissza.
Habár Budapest fölött ugyanolyan, szürke,
Nehéz esőfelhők lógnak, látjátok ti is,
Mégis nektek fal az, ami nekem ablak.
Különben is, inkább bontsátok le a falat!
Most egy moziban ülök, ahol kivételesen
Jó filmet nézek: Józsefváros fényei (dokumentumfilm)
Meztelenül vágyakozó romlott tűzfalak
Siratják elveszített fiatalságukat és a takarót.
Melósok csinálnak valamit (vagy csak úgy tesznek)
A tövükben lapu és csalán nődögél szépen,
Biztosan. Kedd van, és piszkosan, szurkál,
Hűvösen esik a felbontott kockakőre.
Itt örök felújítás folyik: "gyalogos forgalom
A túlodalon", "építési terület", nem látni sehol
Egy árva lelket, csak a sárba megragadt gépet.
Nincs heppiend, nincs vége, kijövök álmodni.
Autót veszek olcsó frankhitelre, és boldogan járom
A tiszta, símatükrű utcákat. Hosszú kirándulásokat
Teszek, mert megéri, bár mehetnék a biztonságos
Tömegközlekedéssel is a sok kedves utassal,
Akik halkan, udvariasan hellyel kínálnak.
Mosolyog a boltos, őszintén és kérdené, hogy segítsen.
És a hentestől sem félek, ha nem egybe-szeletbe kérek.
Cseng-bong az aprópénz, fölösleges váltani.
Kipihenten érkezem tágas otthonomba, haza,
Mert jövőm nyugodt és elrendezett, amilyen a tegnap.
Azért az álom nem ragad magával végleg. Kár.
Már a ligetben is büdös van az autók miatt,
Végig állnak a Rákóczi úton. Metróra szállok,
Elmegyek vele a Parlamentig, ott vet a felszínre.
Attilát kiültették feljebb a gyepre gondolkodni, meg nézni.
Mellé állok, meglátjuk, mikor érkezik a dinnyehéj…
