Élete véget ér, lassan pusztul, tengerbe vész
Hordaléka felcsillámló, millió darabra hull
És bíbor-lila mélybe mállik az omló vízesés
Cseppenként vegyülve, hűs padozatra ül
Elfelejti honnan indult egykor bújva útra,
Kis patakként fény-árnyakkal játszva bohón
Reppenő madarát sziklák közt is megtalálta súgva
S követte, mert szomjazva a csodát, nem tehette
Hogy megálljon, s a parton gólyafészket lásson
Büszke hajót vitt a hátán teherrel, s csalogánnyal
S ha feltámadt a szél, nem hagyta, hogy fázzon
Vágtatott paripán, szikes medrű hullám-lovon
Szomjat oltott, tarolt, majd csendesült áradása
Míg széles partok között nyújtózva lomhán feküdt
Simogató karok, hajló ágak susogtak utána
Vándorok pihentek mellette múltba elrévedőn
Gyermekek kergetőztek rá se hederítve
Hidak bámultak utána, csodálkozón, fölé görbülőn
Emlékezve rájuk a kicsavart törzset tovább vitte
Mígnem megérkezett, deltáján szétterült a folyó
Élete véget ért, elpusztult, tengerbe veszett
Hordaléka felcsillámló, millió darabra hullt
És bíbor-lila mélybe mállott az örök éj felett
2005-06-29
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése