Végállomás

Szögesdrótot pásztáz a reflektor lángja
Nyugtalan szendereg ki-ki a szűk priccsen
Lelkek romját őrzi a rideg kaszárnya
Azokét, akiknek már reménye sincsen

Odakinn a világ, mely nem létezik többé
Szerelmet suttogó, fiatal leányok
Idebenn a csend, mely megmarad örökké
Emlékek ködébe vesző széttört álmok

Hangtalan mozdulnak, ajkakról sem rebben
A szemek beszélnek csak, szólni nem kell már
Megfagy a gondolat is e csúf hidegben
Ajándék-pillantás: ingyen volt, tedd el hát

Végállomásra ért, nem fordul már vissza
A bűnökkel, s könnyekkel megrakott vagon
Áporodott, mocskos, mi egykor volt tiszta
Küzdeni kár, minek? Úgyis egy hajnalon…