Fekete vonat

Kerülj messze vándor, utam vége halál
Ki csak élni akar, nem én velem hál
Szederjes az ajkam, s mély süllyesztő lelkem
Hidd el, nem akartam, mégis így végeztem

Ne koccints örömmel, s ne mondjad, hogy "proszit"
Ne dicsérd a száddal, mi az éjhez tartozik
Kelj fel asztalomtól, hogy az utolsó fogást
Ne kövesse fájó, fanyar gyomormosás

Kerülj messze vándor, hogy meg ne bűnhődjed
Ne mondhassa senki, hogy szeretted őket:
Az éj-sötétbe hullott, veszett csillagokat
Kérve kérlek Téged: őrizzed meg magad

Mert álmod óráit lopva viszem Tőled
Percnyi nyugalmat sem hagyva meggyötörlek
Nekem adod végül legszebb éveidet
S csalódottan, fázva átjár majd a hideg

Fekete vonatom hagyd, hogy átrobogjon
Állomásodon várj veszteg, míg a mozdony
Kihúzza magával az utolsó kocsit
Keserű füstjével majd úgyis elborít…

2004

Nálad jártam...

Nálad jártam,
A határ hűvös volt, s illatos
Vártalak, hogy hátha visszahoz
Az emlék olyan csalfa játék…
De - mert nem vagy - drága ajándék

Nálad jártam,
Vittél régi, kopott kerékpáron
Várj csak, mindjárt kitalálom:
Arany kalászok integettek
Szellőre hajolva pihentek

Nálad jártam,
Napszámosok előtt hajolva
Anyámnak odaintve mondtad
-Szőlőtőkék közt ültem addig-
Míg Te kapáltál, Ő italt vitt

Nálad jártam,
Este volt – oly sok régi kép
Néztem Vitézt, hogyan tépi szét
Kíváncsi csirkékre mordulva
A pöttyös ócska labdát újra

Nálad jártam,
Az éjeket visszaálmodom
Ha mennék is, késő már, tudom
Nincs a veranda, hol babot fejt
Kezem őrzi kezed, s nem felejt

2005-05-25 

Nagymamám emlékére

Egyszer majd…

Álmodom, Róla…
Messzi éveket
Kerget homlokránc
Tél volt,... tévedek?

Csendesült mosoly
Játszott az ajkán
Oly sejtelmesen.
Tűnődtem Tanján

Nem bátortalan,
Egyszerű lány ma;
Néva városa
Magába zárta

Termek hűs köve
Léptén visszhangoz,
Mégis szomorú
Várja, hátha hoz

Valamit Neki
De csak titokban:
(Nem illik ilyet)
Hangosan dobban

Szíve, s könnye hull
Egy levél jönne
Szó, vigasztaló,
Vajh’ hová öntse

Érzése árad
Hogy majd meghasad
Hiába citált
Csitító szavak

Már nem használnak:
Leomlott a vár
Szél cibál zászlót
S viharban a táj…

2004

Átúsztam Érted

Átúsztam Érted lélek-hosszig, s vissza
Kötélen táncolok izzó szemek felett,
Fals hangjaim közül néhány azért tiszta
Megvívtam magammal Érted is, hogy Veled,

Csak Veled szóljanak az örök harangok
Itt belül repdesve – meglelt madaramtól
Zsongjanak azok az édesen bús hangok
S hogy elandalodva hallgassam csak, hogy szól

Akarom, hogy Te is tudd azt, várlak
Velem vagy távol is, messziből kereslek
Melleden pihenni, s csókolni pilládat
Ezt kívánom mindig, és súgni: szeretlek

Kelj föl, költő...!

Kelj föl, költő, kelj föl!
Hívnak még szépszavú remények
Bár tudom, elmúlt sok-sok tavasz,
S kihunytak körül mind e fények,
Nekünk már mindig ilyen maradsz,

Ahogy merengőn Fannit nézed
A köd-borongott éji tájon
Ízleljük szóid, mint a mézet
Meghagyott örökül, hogy fájjon

S fájón is édesen rezdüljön-
Gyümölcsösödben oly jó szüretelni-
Kései nemzedék üzenetét küldöm,
Mely nem akar, nem tud elfeledni!

Szilvalekvárodból őrzünk itt a polcon,
S vannak eltéve Tőled perceink,
Ha másképp nem: így vagy nálunk otthon,
Bár világod tőlünk immár mesze ring...

Eloldott időn szállnak az emlékek,
Megtalálnak, mint a kalács-illat:
Tanulgatjuk csupán szeretni a szépet,
S mit csak a szív érezni bírhat

Kelj föl, költő, kelj föl!
Hívnak még szépszavú remények
Mikor bűn volt igaznak lenni,
Oly korban éltél, láttuk, tényleg,
De készen mégis tovább menni

Žagubice fölött csend van a hegyekben,
Gidáikkal együtt legelnek az őzek,
S kikkel gondoltál féltőn a menetben:
Gyönge ágai a törzsnek már erősek

Tábla-eged kékje tartja a felhőket
Vérvörösen-szürkén szemünk elé úsznak
Hirdetve, hogy egyszer teleírva őket
Az összetört napok izzón lángra gyúltak

Kelj föl, költő, kelj föl!
Hívnak még szépszavú remények
Az őrök nem kísértek végig el az úton
Még vannak itt utánad, kik belőled élnek
Folytatva az álmod, túl a gödrön, múlton

2005. 05.08.

Emlékezés Radnóti Miklósra