Most feldereng, szétnyílik újra az égbolt -
Halovány legyező, gyöngyszín, fátyolkék-folt
Frisset sóhajt, megcsíp a novemberi hajnal
Egy angyal jő, virágot szór édes dallal
Szemfenékre mécs gyúl, vendégasztalt terít
Emlékkel táplálnak, ma itt mind jóllakik
Végeláthatatlan, és halkszavú a menet
Részvétük borzadálya nyom vissza, eltemet
De szabadul onnét a setét gondolat
Imbolygó sárga lángok tánca csalogat
Mintha valami vágy hívna a magasból
Oly ismerős…mi lelt? Egy vékonyka hang szól…
A csontok egykor izzó tüze kiégett
Orcám bőre régen ráaszott, menedék lett-
Koponyám, mit most is mocorgatva kongat-
Lomtára a vaksi, de jólelkű vakondnak
Körös-körül állnak, gyertya a kezekben
Itt van..itt! Hátul Zsuzska pityeredik csendben
Őérte szól, őreá várt, szívembe mart a dal
Nem, nem számít már csúf halál, múlt, ravatal…!
2005-11-01
(az emléknapra c. publikációm sorozatához)
1 megjegyzés:
Fullextra:
Hozzászóló: vp_rozika
(Ideje: 11-02-2005 @ 02:51 am)
Comment: Szia Zsoló! Versedet hangulatos, megható képpel indítod, majd hátborzongató érzéseket váltasz ki az olvasóból... De szívet melengetően oldod fel a rossz érzéseket. Emlékversedhez gratulálok, Rozika
Megjegyzés küldése