Úgy akartam szólni...

Úgy akartam szólni, halkan, elveszőn,
Ahogy
Vihar szárnyán úsznak mit sem sejtő felhők
Békésen ringva égnek négy biztos sarka közt
Párát nevelgetve gyűl’nek harmatpont körül
Szépséges királynőjük büszke fátyla alatt
Szürkén gomolyogva hideg-nedvesen
Elsiratják dacos jégkristály-fiaik
Könnyük, bár hullva hull, pár csepp mindig marad

Úgy akartam szólni, halkan, elveszőn,
Ahogy
Eljátszik a kósza mélyvörösbe tűnő
Bujkáló lángnyelvvel - mely már nem éget, s perzsel -
A kora éji alig hűvös, gyönge szellő,
És a kis esőcseppek egymás után lesznek
Szisszenő sóhajtások a borongva hűlő parázson
Nem kérdezősködve létük, hullások felől
Csak beteljesítik a rájuk szabott rendet

Úgy akartam szólni, halkan, elveszőn,
Ahogy
Bágyadtan küzdenek baljós homály ellen -
Mely a kelő bíbor Nappal egyre-egyre fogy -
Parányi tűkként várva mozdulatlan
Mint rejtelmes párnába ágyazott ékkövek
Kicsiny gyertyaként a déli tűz hevében
Fénnyé válva vándorolva örök éj ölén
Réges-rég elfeledett emlékeztető jelek

Úgy akartam szólni, halkan, elveszőn…

2005 07.11.