A világ legeslegszebb versét
Nem tudom megírni Néked,
Mert nincsen oly tehetség,
S nem mérheti meg mérleg,
Mit belülre rejt szívem.
Hogy láthatná azt mindenki,
Mit kívüled nem sejt senki sem?
Bokrot teremt’ már hat évünk,
Keserédesen lett sírva-boldog,
El nem cserélhető nyakékünk,
Melyről mesét szőnek koboldok.
Hogy így történt, nem bánom,
Kincseink egymásban megértek,
Már mondhatjuk: szerelmes párom!
És szóljon gyönyörű ének,
Mikor majd eszembe juttatod,
Hogy voltak, s lesznek évek,
Mikor Veled hallgathatok
Lombok ölén madárdalos estet,
S zöldbe játszó szemeiden függve
Képzeletben színes jövőt festek.
