Eszterlánc - a reménység napjai

Találkoztunk; grépfruitot majszoltál éppen

Valami vidám újdonság lengett körül
Valami vibráló izgalom úszott a légben
A nővér kedvesen szólt hozzánk, örült

Oly meleg volt, s tiszta diószínű szemed
Messze hangzón zendült újra a remény
Elhittem, hogy mégis megváltozhat, lehet
Újraéled pillangóm szemében a fény

A baj ott kucorgott legyőzve, padlón, alant
Éreztem: szorítása gyengül, nem oly kemény
És kicsiny volt, de láttam, és bátortalan
Mégis mosoly játszott vékony szád szegletén

Elröppent a húsz perc, mint kalit’ ból madár
Csicsergőn szállt köztünk… milyen itt…?… S tenálad?
S a szavak áradása hamar utat talált
Már kelhettél ágyból, s túl barátnők vártak

Nem néztem, mások hogy cipelik gondjukat
Álltunk a folyosón - szemben - jó volt veled
Ma könnyebbítő volt az esetlen mozdulat
Mikor búcsúzva magamhoz öleltelek

A zárt osztály ajtaját magad nyitottad
Belül elhagyatva ődöngött pár beteg
Tudója lettél lám, sok szörnyű titoknak
Tavasz íze áramlott be, s kis szeretet



Napló:
kivették a tápanyagcsövet, mert irritálta a torkod és nyelőcsövedet,
persze hozzá kell tenni, hogy a táp íze undorító volt és magad sem akartad tovább,
inkább elkezdtél magadtól enni abból, amit Irén mama főzött neked.
Már 2 kiló felment, és kell még egy, hogy a tápanyagcső csak rossz emlék maradjon.
Tudom, kislányom, hogy nehéz lesz és meg kell barátkoznod még néhány kilóval,
De sokkal szebb és kisimultabb lett így az arcod. Még sok munka lesz a fejecskéddel.
A remény éltet, hogy elindultál felfelé egy sötét mélypontról- ha kikényszerítve is,
és hogy soha többet nem térsz oda vissza…