Vicsorgó ősz jár körbe,
vetélve szörnyű múltat,
tegnap bámul tükörbe,
tudások elbutulnak.
Már nem jó otthon lenni,
sőt embernek sem nagyon,
levágva lóg a centi,
támaszpontom elhagyom.
Ki a hidegbe, télbe:
nem hív kandalló-meleg,
nem is feltétlen élve,
de találkozom veled.
Ki egykor drága voltál,
színeden füstköd lebeg,
benned nehéz hajó jár,
s várnak sötét tengerek.
Kapcsolatunk hát ennyi:
vaksi szem és reszketeg
kézzel írom: temetni,
kit egykor szerettelek.
Szelíden gondolj múltra
még egy-két percig velem,
aztán megtérek a túlra,
s kék fodrod elengedem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése