A fagyott kék égbe fel-fel, hol a felhő foszlánnyá illan
Fehér-szürke füstöt lobogóz, büszke fémtesteden Nap jele csillan
Előtted aranyrojtú, barna-drapp egyenruhák sora tiszteleg
Elsőként viszed szívedbe marva tarka álmaink, Isten veled!
A kislány kezében színes zászló, áll hevülve, integet feléd
A kép megőrizte őt is, ahogy őrzi ő is szívében a reményt
Ám a montázson a fénykör lassan kúszva továbbhalad
Szoknya fodrait pasztellbe kenve falak tűnnek elő alant
S pazar fények gyúlnak, a díszletek részlet gazdagok
Pohárkáért nyúl a dáma, Hold kel az ablakon túl, amott
Felsőruhája még a széktámlára vetve, az ágy szerelem-gyűrten pihen
Zöld selyem köntöséből fejér melle előtetszik, milyen
Nehéz függönye mögött huszárok vágtatnak el, trombita szól, csatazaj,
Egy nemes néz holtában felfelé, fegyver dörren, dobban pata, jaj
Mozdulatlan zajlik e porfelhőbe burkolt harci jelenet
Azonban tovább irányítva egy pillangós rétre vezeti a szemet
Mennyi szín! A kopár táj után a völgyben kankalinok nyílnak
Szinte érezni is, miként bódít a felém sodródó tavasz-illat
Bokrétakörbe fonva hajolnak bemutatkozva pingált rózsa-fejek
Időznék, kedvem volna szemlélődnöm onnan amaz ifjú helyett
Aki levévén kabátját, kalapban hever szegett kenyérrel, s borral,
Biztosan tudom, hogy nem gondol most semmiféle gonddal
S az öreg paraszttal sem, ki a faggyúval tengelyig szekért ken
Én láttam mindezt: tudom, bár csak ecset voltam a festő kezében
versenytéma, témacím: ecset
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése