Fentről követnek némán a fénylő csillagok
Túl a mező alszik, távol mennydörög
Gát mögött a Tisza békésen hömpölyög
Túl a mező alszik, távol mennydörög
Gát mögött a Tisza békésen hömpölyög
Leülök sírni, oly egyedül vagyok
Nem tudom, mit hoznak a kínzó holnapok
S írni, hogy ott lehessek veled újra
Hol elszakadt szívem sok megpróbált húrja
Elmúlt a nyár, amikor a rózsák teremtek
Ajkadon a mosolyok szavakká lettek
Gesztenyeszínt égetett szemembe a nap
Hajszáladon láttam az első sugarat
Halálos ősz volt, csalóka, és a tél kemény
Temettem megannyi elvetélt, üres reményt
Emlékem kérdem, kit szívem magába zárt:
Látom-e még azt a gesztenyehajú lányt?
Álom már a tegnap, befejezett idő
Felébreszt a szemerkélő hajnali eső
Szoboszló felé az éjben útszélen ballagok
Fentről követnek némán a fénylő csillagok
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése