Hajnal három körül

Nekidőlök hát a sötét házfalaknak,

A sikoltás már elhalt, csend van egészen,
Az utcán éjjelre jár, árnyak szaladnak,
Ártatlan vért ontani újabb bűnre készen.

Lángoló arcom csak fogyó szemem gödre

S betegségnek áldoz heve szent tűz helyett,
Nem tellett hát ma sem a semminél többre,
Messze van a reggel, s a "meglesz"-től a "lehet"!

Mint lámpák, vagyok csak csatornagőzt nézni,
S amint a részeg mámorában padra dűl,
Nem faggat holnapot, talán meg sem éri,
Csak álomba szédül, végtelen’ egyedül.

Nekidőlök hát a sötét házfalaknak,
Pislákol, elolvad tejbe a Nagykörút fénye,
Az órák, percek most oly lassan haladnak,
Mi kezdődik sem jobb, mint aminek vége.

Elaludnék én is, hogyha fogná kezem,
Hogy e szörnyű éjet elviselnem legyen,
Legyen együtt merülni forgásába, velem,
Valaki a mellére fektetné a fejem,

S csillagok szórnának édes port az ég-ablakon;
Bámulnánk színüket belérévedezve,
Mígnem szemünkbe ragadnának mind és vakon
Minket is beborítana az álom leple.

2010-03-03