Szélesen sodró folyóvizet nézve, ahogy rohan
Hőségben aszottan várva, mikor a nap elvakít
Ki ad nékem vizet, mely szomjat csillapít?
Hiányzol innen, mert a széthullott kirakó
Része voltál te is, s nem pótolható
Távol kerestél új reményt, hova elhívott a vágy
Pedig láthatatlan kéztől hajtattál tovább
Ha bánat nyomja szívem, kinek mondom el?
Csak az üres széket nézem és senki sem felel
Szabad vagy – mondod – míg táncolsz a víz felett
Mikor szédülve hullsz a mélybe – észre sem veszed
