Hosszú volt a tél, a mély-magányba fagyva
Társtalanul takart éber-álomtalan
Tavaszt vágyott lelkünk még csírázó magva
Magadban reméltél, s reményt vártam alant
Aztán egy reggelen, ablakomból láttam
Kertem végén futott sírva el egy patak
Sáros partján elszórt ezüstöt találtam
S éles kövén buktak át a sebzett szavak
Kihordtam a követ, (bár másokat bevittem)
Áttetsző sodrásán már megcsillant a Nap
Reá néztem ismét, s remegve elhittem
Amiről elébb csak az ábránd volt szabad
Vigaszul lettünk így egymásért lámpásnak
Együtt vágtunk útnak újra, párom, ketten
S mit jelentesz nekem, amit senki másnak?
Füledbe súghatom, itt fekszel mellettem
Látod? langyos május csókolgatja arcunk
Lusta bárányfelhők időznek az égen
Nem bánthat a jövő, ha édesen alszunk
Simítva ölelő egymás két kezében
Itt vagyok, vigyázok szíved kapujában
És mondom, hogy soha-soha ne félj többet!
Óvón hajtom köréd nyugtot adó szárnyam
Szeretlek, higgy nekem, boldog napok jönnek
