2018. május 5., szombat

Kövek és kosztümök között

A lélek az, mi meggyúlva ég,
s mondja halkan, aztán üvöltve,
hogy azonnal, hogy gyere még!

Világod, óh, vágyott sejtelem,
kövek és kosztümök között.
Táncolnál félszeg énvelem?

Gyermek, ki bennem nyugton ül,
szemében a szó szikrázó varázs,
s könnyezni kell érted legbelül:

mert világod vágyott sejtelem,
kövek és kosztümök között.
Táncolj hát félszeg énvelem!

Nem test, mely óvatlanul keres,
kéz nem érint, de közel nagyon,
pontjaink közt az út az egyenes.

Világod szép, vágyott sejtelem,
kövek és kosztümök között.
Táncolsz hát félszeg énvelem?

Görbít a dallam, hajlítva sóhajt
és megreszket a lélek-madár, látva
jeledet, ünnepli titkos szóval,

mert világod olyan sejtelem,
kövek és kosztümök között,
hogy táncolni hív félszeg énvelem!





2018. február 16., péntek

Az érintés

Kerestem magam oly sokat,
álmatlan álmokon át,
füleltem sokféle hangokat:
az érintés a titok!

Írtam ódát, regényeket,
verset is számosat,
de tudja mind, ki szeret:
az érintés a titok!

S berontani finom testbe
lehet, de óh, nem szabad!
Hiába hívogat az este:
az érintés a titok!

Nézd, nézd a szelíd őzeket!
Havas vízparton hogy közelíti
két ajak egymáshoz a lehet,
az érintés a titok!

Elébb vágyó, hosszú pillantás
futott a szép alakon át,
de éhét nem csillapítja más:
az érintés a titok!

A csöndes, visszafogott dalból
egyszer kitör tiszta sóhaj,
s a kéz meglelve célját barangol:
az érintés a titok!

2018. február 16.





2018. február 10., szombat

Átlényegülés

Csatornafedélen veres kígyó,
mérge megsemmisülés,
lajtorja, rézangyal, szikla,
terrakotta színű átlényegülés.
Ajakamon blues, illatod parfüm,
fák repkednek át időn, s téren...
utolsót szippantok, fogyóban a fűm...


3. játék - 11 szó: csatornafedél, kígyó, megsemmisülés, lajtorja, rézangyal, szikla, terrakotta, ajak, blues, fák, parfüm



2018. február 7., szerda

Nevedet őrzi…

Nevedet őrzi a reszkető ajak,
s a tenyérbe simuló terrakotta falak;
hűvös éjek minden titka,
parfümöd rajtam, s a napszítta szikla,
melynek hátunkat vetve
beleestünk a nagy-nagy szerelembe!
Oly nagyon hiányzik a szavad
s oly nagyon az a réges-régi este!

Felfelé szállottam feléd,
s milyen messze volt fák felett az ég,
a föld oly közel alattam:
mocskos csatornafedélen tapos most talpam.
Áradó szennyvizekbe mostam
patyolat fehér gyermeklelkem,
úgy sírok, mint gitáron sír a blues mostan,
rád gondolok, óh, szerelmem!

Kinek mondjam el, mit Neked nem lehet?
Hogy csak felfelé van út a Holdba,
málló rézangyalok lesnek ránk az ég felett,
s szíved végtelenjébe nem vezet lajtorja.
Pedig kígyó fejét tapodta büszke lábunk,
Mennynek ajtajában ért a drága napsütés,
mégis porba hulltunk, s ez maradt utánunk:
minden helyett megsemmisülés..



Játék - 11 hívószó: 
csatornafedél, kígyó, megsemmisülés, lajtorja, rézangyal, szikla, terrakotta, ajak, blues, fák, parfüm





2018. február 5., hétfő

Ne fájj oly nagyon

Völgynek rohanó
szép álmom, s te rideg való
szabad vagy, Isten véled!

Zöldre futsz alant
vagy eltemet a hant:
léted vágyva úgy reméled,

hiába ölnek,
irtanának - megölellek,
magamhoz szorítlak, tépett párna,

füleld e csöndet,
picinyke angyal hogyan csönget
szekrénykéd ajtaját kitárva.

Kivül-belől
leselkedő halál elől
(mint lukba megriadt egérke) 

itthon vagy velem,
ne félj, hidd, hogy szerelem
védi lépteid kísérve!

Nincs mentségem,
rossz útra tértem régen,
de játszani, óh, tudok nagyon,

mint vén kurva.
Nő volt, ki békém feldúlta,
menedékem szélfútta romhalom.

Fuss, rohanj hát!
Menekülj, s az ég haragját
kerüld, pusztulnod ne kelljen.

Ártó métely,
befogad előle menedékhely
szabad vagy, szárnyalj te szellem!

**

Asszonytestbe
varrom, amit megérlel az este;
gyermekké szelídül magom.

Csak rí csendbe,
míg rálel ringató kezemre,
s szűnik a kapáló vad fájdalom.

Nem vagy árva,
látod, ébredésed várja
kíváncsi hajnal sugárkoszorúja.

Karba veszlek
nyugodj kincsem, ez már az új kezdet,
tapintsd a mellet anyához bújva!

Álmom újra
határtalan, szabad égbe fújja,
gyönyörködve erdőt, vadon fát,

s a költő hallgat,
szívébe rejt egy perc nyugalmat,
s nem mondja, hogy: „nagyon fáj! ”


A dőlt betűs idézet József Attila: Nagyon fáj c. verséből való


2018. február 4., vasárnap

Szombati kisjegyzet

Komor a szombat, szürke eső szitál, és lassan áztatja tűzfalak közé rekesztett sötét udvart.
A meztelen téglák közén moha. Indák kúsznak reménykedve felfelé. Egyedül a görbe ecetfa ágai karmolásszák a harmadik emelet elrohadt, de felújított, feketére festett acélkorlátját.
Szeretném hinni, de nem az övé ez a mozgás: a feltámadó szélrohamok vetik zörgő, tavalyi száradt terméseit a vakolatos homlokzatnak. A nagy, fatokos ablakkereteken keresztül sötét szoba-mélyek tekintenek rácson át a tűzfal téglamezőire.
Száz éve, minden nap.
Tél van, vagy mindegy milyen évszak, ide máskor sem jut be fény.
A hideget nem a falak ontják, hanem a közéjük zárt magány.
Írok, reszketve sebesen, mintha az árnyak lopakodását megelőzhetném, mintha elébe mehetnék a beköszöntő estének.
Félek és fázom. Félek a koravénségtől, hogy így marad: nem nyitja rám az ajtót senki, legfeljebb egy eltévedt karbantartó, vagy a villanyszámlát hozó postás. Fázom a sűrűsödő csöndben, melyet legfeljebb a Requiem borús taktusai árnyalnak. Ez a vég. Lefekszem a hajópadlózott cselédszoba hosszába (hiszen keresztben el sem férnék) és bámulom a nádvakolatos mennyezetet. Vele a faltetőn végigfutó repedést.
Úgy szeretnék leszaladni az ódon lépcsőn ki az utcára és megölelni az első szembe jövőt! Mekkora baromnak is nézne szerencsétlen, így hát nem teszem, csak eljátszom a gondolattal.
Játék ez, takkol az óra, eljátszik velem az idő, szögeket ver másodperceim közé és nézi, hogy fuldoklom óráiban, halántékeremben hogy lüktet a szirupos halál.
„Jer velem, futni zöld réten, lombos fák alatt…! ”
Nem mozdul lábam, csak egy újabb sort firkantok lázas gyöngeséggel, záruló értelmem talán utolsó sóhaját.
„Szerettelek tudod? Hogy hiányzol! ”
De ez a jegyzet már az évekről szól, amik utánad jönnek, a keserű mézről, mely mindennap enyém lesz.
Szeretet helyett gyakorlatias dolgok, kimosni a szennyest, szegelni ezt-azt, renden és tisztaságon dolgozni, bár ugyan minek? A társtalanul eltöltött polgári lét értelmetlen. Ráadásul káros a pszichére.
Most szívfájdító melódiák emlékeztetnek a kidobott, elfecsérelt időre, persze hallgathatnék vidám, könnyű örömzenét, ismét mondom, minek? Nem ópiumra, ideig-óráig tartó önáltatásra van szükségem, hanem rád, hús-véremre, akinek szerelmesen hajába túrhatok, aki csókjaimtól gyöngülve hull a részeg mámorba.
Hullik más, a vakolat hamarosan, és ha nem vigyázok, a megroskadt könyvespolcról is a poros szakirodalom. Elvétettem az irányt, nagyon.
Terjed ez a métely, de neked nem ez kell, nem ebből épülsz, ez az én nyomorom, savanyú tej, állott, avas vaj. Inkább arra jó, hogy felismerd, ha ebbe kerültél – és jó messzire elkerüld.
Pozitív hozzáállás – javasolnád halkan, de én most nem figyelek rád, elborít ez a lucskos fekete szenny és meg kell mártóznom az iszonyatában. Be kell fogadnom gyötrő hiábavalóságában ezt az állapotot, mert ha fenékig nem merülök el benne, nem fogom teljes egészében tudni, milyen a rossz, a tömény ártalom és akkor nem tudnám azt sem, hogy milyen távol vannak ettől a csodálatos, szabad ég alatti májusi csillagnézős érzések. Most meg kell halnom, hogy aztán túlélhessek.
Hosszú az éjszaka!
Álmodj szépeket.


2018, február 4.

2018. január 27., szombat

Útikalauz kezdő íróknak -10.

 Versírás témavázlat alapján 


Kedves olvasóm! (és remélem mostanra már íróm is)
... ez még mindig nem a Galaxis útikalauz stopposoknak fan-club... tehát, ha másra számítottál...

Bizonyára túljutottál a kezdeti nehézségeken, megalkottad első néhány gyönyörű művedet.
Most azt várnád, hogy bátorítsalak, így tovább, szép volt, hajrá!
Hát sajnos nem ez jön.
Mint az életben másutt is a pofonok hatásosabb nevelőeszközök, mint a selyemcukorral kínálás. Elolvastuk, próbáltunk együtt szárnyalni szárnypróbálgató írásaidban veled.. nem tehetsz róla, mi sem, hogy részben úgy jártál, mint Csőrike a mesefilmben: némely mutatványát követően csőrrel hetvenfokos szögben beleállt a talajba.
Hogyne volna alkotni öröm!
De kérlek, fogadj el tanácsot: a másik oldalon is ülnek érző emberi lények. Akik sok vívódást, belső harcot megjárt veteránok, érzik a szív minden apró rezdülését, el tudják dönteni, mi a kamu és mi a tényleg patakvér. Tehát egy unaloműzésből lökött gyenge frázis nem lesz elég meghatni őket. Persze nem is a hatásvadászat a cél, viszont azt tudni kell, hogy a vers olyan, mint a mosópor: sokan gyártják, soktól tönkre is mehet a mosógép, de mindegyiknek kell a reklám. Például ezerszer megírt sablont másolva odatenni elénk a tavaszt, a maga triviális, közhelyes egyszerűségében, nos, hát ez kicsit „uncsi”. De jó-jó megértlek, neked küzdelem rátalálni a számodra harmóniát jelentő összhangzatra. Míg az ilyen versek örömmel töltenek el, hagyd is figyelmen kívül kritikámat, viszont, ha érzed, hogy igen, az őszi napsütésnél több kell, versed nem elég átütő, nem ragyog, vagy nem elég koromfekete, akkor ideje lesz felkészülnöd a változásra!

Azt mondják, ha nem megy jól a kupleráj, nem a bútorokat kell lecserélni. Ezzel teljes mértékben egyet tudok érteni: a formák, szerkezetek, évszázadok alatt csiszolódott szabályok mintegy biztos fogódzót adnak kívánságaink, lelki igényeink kiéléséhez. Bár a XVII. századtól beszélhetünk erről, az a kevés design, ami az elmúlt két évszázadban eltérítette a hagyományoktól, megtanulható, ha éppen ilyesmihez van kedvünk, ettől az örömszerzés mivolta lényegében nem változik. Nem kérdés, hogy a szabadstílusok elfogadása egy szélesebb publicista és közönségréteg előtt nyitotta meg a művészi kommunikáció csatornáit, a hagyományokról elfeledkezni mégis dőreség volna.

Vagyis: mondjuk nem olyan átütő a mondanivalód, de te olyan vagy, aki mindenképpen beszélni akar, tehát fogsz egy mai „freestyle” sablont és zutty, beleöntöd a marhaságodat, máris érdekessé válik.
(Nem erre akartalak bíztatni, mert ezt inkább irtani kellene)

Marad a másik megoldás: tanulgatsz picit, mondjuk annyira, hogy a stílusok anyanyelvi készség szintűre fejlődjenek benned és azután kezdesz bele komolyabb írásművekbe.
A harmadik út szintén rizikós: ugyan van stílusismereted, de a mondanivalód továbbra is éjsötét borzalom, mert ekkor megzavarodik az olvasó: felveszi, megérti a ritmust, tetszik is neki, ám a tudatába mákony módjára negatív információ sulykolódik bele.
Nem véletlenül igaz: tanult embertől várj csodát. Ámbár a kivételek tiszteletre méltóak. Legyél noname őstehetség, aki bár ellenszegül minden ismeretnek, és késztetésnek, feje, mint a szivacs, érzelmei, mint a lakmuszpapír, ráadásul ott lappang benne a pozitív értékek iránti igény. Mixeld ezt össze, ez az út is járható.
Valamiért mégis az iskola erejében hiszek. Illetve abban, hogy ahol tagadják, van - lennie kell - azért ott is rávezető példának, hatásnak.
Mihez kezdj, ha szikrázó tehetségednek semmi sem vethet határt, és a számodra megálmodott műfajok kimerítik az általad érdekesnek talált kört?
Ezzel semmi baj, a gyakorlás sosem árt, váltogatva használd őket!
Egyébként nem hiszem, hogy ebben az esetben segítségre szorulnál, kivéve, ha a fenti „noname” kategóriába tartozol. Akkor olyan vagy, akár a vulkán és csupán egy kitörésszabályzót kell elhelyezni rajtad, mely az alaktalant vonzó alakúvá alakítja, vagyis irány a tanulószoba: alapok, verstan, stílusgyakorlat.. stb.
A kettes verzióban elmélyedők számára ( ld. fenn: „Marad a másik megoldás: tanulgatsz picit,… ”)

Egy szép példa: írjuk meg ugyanazt a mondanivalót más-más stílusban, műfaji keretben!

Téma (a semlegesség kedvéért): ásványtan
Egy ötletindító ismertetés ehhez:
A Mecsekben és az ország legtöbb pontján bezárják a még működő utolsó szénbányákat. „Mecseki szénbányák”, mint közismert, triviális név. A bányászat itt többcélú volt. (szén, urán)
Mint tudjuk, a bányászat nem csupán egy életmód, vagy érzés volt, hanem kemény fizika munka, mára azonban ennek csupán az emléke él.
A szénnek több sajátos jelentésrétegét értelmezzük, mint fűtőanyag (barna koksz), mint fekete, tiszta ásvány, és mint a bányászatához fűzött nyers erő, a szénpor okozta megbetegedések.
A mai ember/ akár a fiatalság viszonya ehhez. Milyen élethelyzeteket vethet fel (Pl. „apám bányász volt, csille vitte el”; bányásznak lenni, nem tudom, mit jelent”, „a szén nekem csak drágakő”)

Kezdetnek ennyi elég. Hogy is fognánk hozzá? A száraz bevezetőből hogyan lesz irodalmi szöveg? A téma felvezetését tekintve ez most nyilván nem a személyes világomból fakadó kis mai lektűr lesz.
Megírunk tehát néhány variációt.
A téma ismeretében nyilván szó esik majd a szénről, szénbányáról, bányászról, ásványról, mint kincsről, némi társadalmi érintettségről, és közvetve emberi kapcsolatokról, ahol a szén esetleg, mint érző lélek, emberi vonásokat vesz fel.
Mostanra már illik kiigazodni a verstan rengetegében, hogy tudjuk, milyen formát várnak tőlünk, ha csak annyit tesznek hozzá félvállról, Pl. hogy „felező tizenkettesben kérem! ”.
Mindig a mondanivaló egésze lebegjen előttünk és ne csak a következő/ második következő sor vége! Nem tákolni akarunk, hogy úgy nézzen ki, mintha vers lenne, hanem átadni érzéseket!

Klasszikusnak tekinthető (rímképletes, kötött szótagszámos, pl. AABB, 11/12)
Miért jó ez? 2 sort elég átfogni egyszerre a figyelemmel, de itt van a határa is.
Gyakran a mondat véget ér és 2 sor után újat kell kezdeni, tehát megszakad maga a gondolatfüzér.

Apám a tárnában, napról éjre ment
nap, mint nap temette, mit talált idefenn.
Feketén, kormosan, rekedten énekelt,
apám egy bányász volt, csille vitte el..
...

Kötetlen szabadvers, (nincs igazán kötöttség, bár nincs igazán írásképi esztétikai nyereség sem):

bányásznak lenni, nem tudom, mit jelent,
de karcosak, s csillogók a szenek.
Mélyből a felszínre túrt vagonnyi ásvány
izzása remegő telet csillapít..
...

Belső ritmusos szabad vers (itt már figyelnünk kell arra, hogy a szövegnek legyen egyfajta dinamikája, amikor hangosan felolvasva, szavalva előadja valaki. Komoly dialektusok alakulhatnak ki, belső drámai monológok jöhetnek létre)

féregként éltem régen
föld alatt araszolva.
Szépen. Kitártam a tárnát
fejemre szénpor hullt
és alá párnám a reggel rakott.
Úgy éltem ott. Úgy éltem halálig
furcsa mindennapjaim.
...

Időmértékes (különös figyelemmel a rövid-hosszú ütemhangsúlyokra és azok szabályos ismétlődésére. Kifejezetten nehéz annak, aki nem valamilyen zenei előképzettséggel rendelkezik, ill. nincs jó ütemérzéke. /Pl. nekem is. / Meg kell tanulni, mi a különbség a hosszú és a rövid szótagok között. A dolog szépsége, hogy az adott rövid magánhangzós szótag rövid magánhangzója egy másik szótagban lehet akár hosszú is, ha ott két mássalhangzó követi. Ha elfelejtettük volna, tessék fellapozni a verslábak és az azokat alkotó mora-k. kólon, periódus… ismeretanyagát!)

Először ezt írtam: /tetszett is/ úgy tűnik majdnem jó lett, de a szabály szerint mégis elég kusza:

énnekem semmi sem az, ami látszik,
századok árnya csak puszta derű,
kőhegyek szénpora most kivirágzik,
száz kicsi kincsem kőlevelű.

Képlet Sorfajta
11 -U--UUUUU-U
10 -UU-U--UU-
11 -U--UU-UU-U
9 -UU---UU-

Aztán javítottam rajta, úgy, hogy az értelme megmaradjon /továbbra is az első tetszik/:

énnekem ennyi se jó, ami látszik,
századok árnya a puszta derű,
kőhegyek ércpora most kivirágzik,
száz kicsi szó töve kőlevelű.

Képlet Sorfajta
11 -UU-UU-UU-U
10 -UU-UU-UU-
11 -UU-UU-UU-U
10 -UU-UU-UU-

Láthatjuk, mennyit számít, honnan hagy el, vagy tesz hozzá az ember egy –egy segítő szótagocskát, vagy hangzót. Hogyha ezek után még nem teljesen tiszta az időmértékes verselés fogalma, Petőfi S. Szeptember végén c. költeményét kezdd el szavalni magadban! Segíthet az is, ha beteszed a költeményedet a valós idejű verselemzőbe, ami itt oldalon a menüben található. Jó tanács: ne szörnyedj el az eredményen!

Szonett (itt a szonettforma kiválasztása után gyakorlatilag minden kötött, rímképlet, szótag és elvileg a tartalom is, sőt a vers felénél ellentétébe átforduló attitűd is. itt ez volt: Shakespeare-i alapforma -angol szonett-: Szótagsz: 10/11, Rímk: a b a b c d c d e f e f g g)

Szénbánya, szénbánya, óh, te csodás hely,
idejárva érzem, ódon, ó illatod,
körbevesz, részegít, mint boros kehely,
kőzetek hátába irt elmúlt tegnapok!
nem felejt a vágyó, felajzott remény,
részed voltam egykor, szerelmes hegygerinc,
egymáséi voltunk ketten: te meg én,
s levetve egy ujjról lehetnénk megint!
Börtönöm ez arany, létem drágakő,
járni –kelni véle így kell, óh, szüntelen!
Csiszolt lap, rajongja szőke, barna nő,
nem az én világom, tudd, hogy mennyire nem!
   Felkélek tehozzád a ragyogó Holddal,
   várom a napot, ami eggyé forral!

Láthatjuk, hogy a szonett éppen nem annyira alkalmas a szénbányászat-közeli témák leírására, még akkor sem, ha a forma szerint esetleg annak megfelel.

Miután kigarázdálkodtuk magunkat más kontójára, észrevehetjük, hogy melyik a hozzánk közel álló forma (melyik az a bútor, amin a legszívesebben szeretkeznénk a kuplerájban), és nosza!
A versírás és a szeretkezés között nagyon egyszerű az analógia, minél gyakrabban csinálod, annál jobban belejössz, és bár az öröm kezdettől fogva betölt, e pajzán ismerkedés után finom részletekre is ráérzel, mellyel fokozni tudod a gyönyört.
Milyen rébuszokban beszélek már, na! Szóljatok rám!

Van, aki különböző síkidomok közé terelve élvezi a költeménye látványát, bár nekem az sokkal szimpatikusabb, ha a versbeli harmónia, lüktetés mibenlétére jön rá a kedves író kollega/gina.
Nem utolsó sorban maga a tartalom: amikor már nem facsarodik ki egy-egy jópofa rím –vagy mint fenti esetemben az időmértékes ( daktilusok) - miatt a szöveg, hanem igaz, élet ízű, beszélgetés szintű szövegfolyammá, előadható, tanítható, magas szintű alkotássá válik. Ehhez azonban már a bemenő oldalt is kell szűrni: mit fogadok be, milyen élményeket gyűjtök, milyen kapcsolatokkal veszem magam körül, hogyan élek és.. a legnehezebb, hogy őszinte tudok-e lenni magamhoz, amikor e kritikus kérdéseket felteszem magamnak.

Ilyen témavázlatokat egyébként jó előre megfogalmazni.
A tematikus tudásra jő aztán nagy hirtelen az ihlet, és az addig tanultak összeállnak egy tapsolni való verssé. De addigra a vázlatok már porig égnek a szellem világánál..:)

Did you understand me?
Akkor irány a kupleráj!


2018, január 27.

2018. január 17., szerda

Végső szók - Évezredek

Az évezredekbe visszabújok ismét,
hol szótlan lenni hosszú ábránd,
hallgatni az idő folyását parttalan,
hol örök napsütés van, s szivárvány.

Küzdöttem talán egy röpke percet
közötted, ember, élővé lett anyag,
láttam a hidat, s szerelem csodáját
zenélte éj, tücsök lába, s pirkadat.

De már elfáradtam hinni, s remélni
jövő lágy, lombok közén szüremlő
édes ajkáról patakzó suttogásait,
s hogy megelégítsen két nagy emlő.

Szívem mégis élettel, könnyel, dallal,
megnyugodott szóval csordultig teli:
emléket halászgat széttekintve vízen,
s a múlt kedvére játszik, ölelve engedi.

Még hív a kert, felém int kis virága,
még megrezdül a lég, a Nap oly óarany,
de már az idő végső táncát járja,
a játék csendesül, s belevész a szavam.

Már nem bánok semmit, túl e mindenen
könyöklök portámon, mint egykor nagyszülőm,
s vonását sejdíti tenyerembe illőn,
arca én arcom lesz, sorsommal békülőn

az évezredekbe visszabújok ismét,
hol szótlan lenni hosszú ábránd,
hallgatni az idő folyását parttalan,
hol örök napsütés van, s szivárvány.

2018-01-17







2018. január 6., szombat

Végső szók - Elmegyünk

Elmegyünk hát az úton
egyszer mindahányan,
ezt nem lehet tanulnom,
s szólni róla bátran,
hidd el, nem lehet!

Tavasz volt hő szívedben,
mennyi szép áradás!
és már hiába kérem:
eljött a számadás,
mit nem ért lélek,

s küzdve test el nem fogad.
Nem várva halálra
holnapot sző a gondolat,
s lélek, mint madárka
fejfára reppen.

Óh, megfagyni hidegben,
nem neked való vég!
Míg szódra pilla rebben,
itt maraszt az óév,
itt leszel velünk!

Elmegyünk hát az úton
egyszer mindahányan,
ezt nem lehet tanulnom,
s szólni róla bátran,
hidd el, nem lehet!



A költőtárs, "Estelente" Nyolcas József emlékének ajánlva








2018. január 5., péntek

Hitem is elveszett

Csak nézek, nézek és semmi nincsen,
elváltál tőlem, boldogabb felem,
borút szitál rám, s így lesz szerintem,
holnap, hűs késed szívbe engedem.

Kísértél, mikor szaladni vágytam,
rothadt csók-ízed torkomra hevert,
tehetetlenül, néma igádban
sírva vergődtem, s óh, nem mondtam el!

Így lett végül ma; még mindig emészt,
fojtogat kínoz, ragacs-lepedék,
s szól jobbik felem, más oldalát nézd,
van holnap másik, amely meseszép!

Lesz idő, mondja, mikor fájdalom
összezsugorod’, s csepp emlék marad,
lesz még dal a szívben, nem lesz árva hon:
tarló felett szállnak majd a madarak!

Szól, egyre mondja, én már nem hiszem,
halott árnyamat elragadta ősz,
fáradt a lélek és követni szem
nem akarja már, csupán elidőz.

Nézek csak bambán, mert semmi nincsen,
elváltál tőlem, boldogabb felem,
borút szitál rám s így lesz szerintem,
holnap, hűs késed szívbe engedem.


Költőtársam, Nyolcas József emlékének ajánlva

2018. január 2., kedd

Emlék-nap

Még illatodra ébredek álmos délután,
jársz-kelsz felettem, ruhád suhog,
még ránk pillant szelíden a nyugvó Nap sután,
dalunk boldog mosollyal dúdolod.

Még lakattal nyitható arany erényöved,
szemérmesen sütöd le szép szemed,
még figyelmed teljesen leköti a szöveg,
nem kell megküzdenem szerelmedet.

Még ábrándos, kalandokkal teli van az út,
pillantásunk egymásban mélyen elmerül,
még az idő terveinkkel végtelenbe fut,
s őrzöm megtalált tavaszunk belül.

Még bután csetlik, kacska az első négysoros,
de már Tiéd feledett emlékként, kedvesem,
még messze van a ma, mely egyszer eloroz,
még nem félek semmitől, de azért elteszem.

2018. január 1., hétfő

Játékbaba

Szétesem lassacskán, mint a megunt játék,
nem babrál rajtam már a kisgyerek,
kihűlt szenvedélye, s szűk sarokba vetve,
úgy fekszem ott régen, mint kit elfeledt.

Kivérzik a szalmabélű baba belsőm,
kancsalul néz szálra fűzött szemem,
a csavarozás sem tartotta fél karom.
Oly kár értem, ez az egész oly esztelen!

A varrás ruhám alatt mélyebbre hasadt,
nem véd már a remény, itt van a vég, igen:
a szép szavak már nem jutnak eszembe,
és csöndben megszakad a szívem..