A parton, s végtelenné lőn…
Áradást vélt a szikkadt
Mederben, hol együtt ittak
Egykor szomjas vadak
Zsákmányukkal, s madarak
Köröztek az égben
Egy jelre, a végre készen.
Emlékek tolultak, törve
Talán akkor lábadt könnybe
Vagy később, ki tudja?
Nem vitt tovább útja
Nézte, nézte a víz fodrát
Mely csak csalfa homokhát,
Volt. Múlt. Emlékként pergő,
Élete egén tovaszálló felhő
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése