Ünnepelj! Emlékezz…

„ És őket szemmel tartom az ő javokra,

és visszahozom e földre, és megépítem
és el nem rontom, és beplántálom
és ki nem szaggatom.” Jer. 24/6

Ünnepelj! Emlékezz, megtart Téged Urad
Ünnepelj! Emlékezz, ha porban visz is utad
Ünnepelj! Emlékezz, vezessen csillagod
Ünnepelj! Emlékezz, mert ha megtagadod

Elpusztul városod, s amit építettél
Elhervad virágod, amit öntözgettél
Kiszárad Belőled mézes kincsű szavad
Felkap gyönge szél is, elszór, s magadra hagy

Jöjj azért a kúthoz, meríts hűs vizéből
Jöjj a szivárványhoz, szédülj a kék égtől
Jöjj, amíg még nyitva, s jönni bátran lehet
Jöjj, ujjongj és táncolj: mentsd meg lelkedet!:

És felkelsz, megépülsz minden nyavalyádból
És szíved kiemel a fogva tartó sárból
És mint madár újra felszárnyalsz az égre
És hevül majd lelkünk, együtt táncra kélve…

2005 02.25.

Picurka-versek VI.

Félbe maradt dal

Fél éve immár, és nem múlik hiányod…
Féltve őrzött kincsünk hűs partokon pihen
Félbe tört életed után, ha kiáltok,
Félszavak felelnek csak, és semmibe cseng…

Félresiklott jövőd, befejezett múltad…
Fél az anyácskából, s egy fél énbelőlem…
Félelem nélkül jársz, ahogyan tanultad-
Félek, hogy nem telik többre könnynél tőlem…

Fél cipőcske árván, párja mellett alszik,
Félálmában apró lábacskádra feszül…
Félve ébred: nem lesz mellette ott az, kit
Félúton elhagyott, mikor játszani leült…

Félszegen, csapottan vár a kis zöld vödör…
Félbe hagyva sóhajt egy el sem kezdett dalban…
Fél három lesz lassan, s kezem száraz’ t töröl,
Félénken érkezik, vigasztal a hajnal…

Félig rothadt selymes, csöpp ajkad homokban
Fél arcod hamvára szürke eső szitál
Féltenem kellett volna Téged, szöszke jobban
Féltenem, jaj! késő, Rád már az ég vigyáz…

2004 08.25.

Szelíden járnak ma - Árnyak II.

Szelíden járnak ma a lábak ott felül
A kezekben egy-egy gyertya emlék-jelül
Megfog szép dallama, simogatva körbe
Ahogy Zsuzska sóhajt és megered könnye

Mióta is, hogy hiába kéri lelkem Tőle..?
Nem menthetsz ki drága, ülj ide a kőre,
Elmesélném némán, amit már nem lehet,
Fölém nyújtod, érzem vágyódó kis kezed…

Egymás mellett feküsz békén a csont, s alant
Büszkén őriz az egykor megtaposott hant.
Férgek rágják széjjel szürke, petyhüdt bőröm
És odalett: nincs már, megették a körmöm

Általjárnak nedvek, langyos, bomló, szagok
De azt a finom vörös-rózsa illatot
Mit hoztál, hunyt szemem ködén át is érzem
Felkélne a lelkem, csak hogy Téged nézzen

S látod? Együtt sírunk a fal két oldalán
Reménykedve várva, hogy egyszer a talán
Kibomlik gyönyörű álmodott igenné
Tudod, minden este fejed alá tenném-

Hogy nyugodj meg rajta- párnaként a szívem
S ringatna két karom… egyszer így lesz, hiszem.
S az út végén talán Tehozzád érkezem,
Ki szerettél és nem engedted el kezem...

2004. 12. 09.

Picurka-versek V.

Szöszke gyermekünk lehettél volna
Anyácska karján elringó Picur
Igazság bömbölő hangjain szólva
Megmutatva, hogy lám: ki itt az úr!

Tavasszal vetettem fűzfa-ágyad
Gyertyák gyúltak szép párnád felett
Ha tudtad volna, hogy már úgy vártak
Biztosan ellen állsz, s nem engeded

Rávillantva okos, csillagos szemed
Elküldted volna: korán jöttél értem!
Nincs játszó társad? Mondd, miért teszed?
Csöpp vagyok még, látod? alig éltem!

Megfogta kis kezed, rútul elrabolt
Nem kérdezett, nem várt, átlépett Veled
Hajnali órán, hogy hangod, felsikolt
Még ma is hallom, sírva: NEM MEGYEK!

Szöszke gyermekünk lehettél volna
Anyácska karján elringó Picur
S emlékünk lettél, fájón dobolva
Néhány csepp könnyben, mi padlóra hull

2004. 10.17.

Picurka-versek IV.

Édesanyám, ne sírj!
Már odafenn vagyok…
Ezer nap gyémánt fényeként ragyog:
Látom könnyeid

Édesanyám, ne sírj!
Egy kis felhőn ülök
Amely bár magas, mégse szédülök,
Csak ha hangod hív...

Édesanyám, ne sírj!
Úgy szeretlek, nagyon
Emlékeimben szíved hallgatom,
Kettősen ver: így

Édesanyám, ne sírj!
Én sem sírok már
Bölcsőm mellett szakállas bácsi áll
S vigyáz rám, ne sírj!

2004 08.25.

Picurka-versek III.

Fekete hajnal

Üres szavak maradtak utánad: elmentél Picur
Talán ott játszol már fenn, hol a fény az úr
S itt hagytál bennünket a sötétben fájva Nélküled
Sohasem láthattalak és nem lehettem Veled…

Hajnalt sikoltottál az éjbe, utolszor hívtad mamát
Elindultál előre, nem várva meg válaszát
Könnypatakon úszott el tova csillagos kis hajód
Pedig itt kívül már vártak Rád bársony takarók

Nem akartál még születni, de kés hatolt a mélybe
Tudom, küzdöttél remegve, hogy akkor is győzz: élve
Kijöjj és legalább érezd, hogy Téged is simogat
Csillagfényt kaptál helyette, Rád nem sütött a nap

Kiscipődet, az elsőt, anyácska megvette már a boltban
Kis lábaidra illők, S mit mondjunk nekik, hol van?
Kis gazdájuk miért nem jő értük, s ha fakulnak színeik
Egyszer úgyis tudniuk kell majd, mit mondjunk nekik?


2004 08. 25.

Picurka-versek II.

Jutka barackot evett és nevetett
Szép mosolyára fehér gyöngysor villant
Titkolnunk titkunk már nem soká lehetett
Te lettél az, kire most már lopva pillant

Mikor a napsugár csiklandozza talpad
És rugódva játszol, próbálva a méhet
Nem tehetsz róla, hiszen Téged akartak
Minden mozdulatod újabb csöppnyi élet

Picurka kis kezed a hang után nyúl éppen
A másik a zsinóron, el nem engeded
Formálnád ajkaddal, de nem tudod, még nem
Tudom, hogy ragyog már, bár csukva van szemed.


2004 08.08.

Picurka-versek I.

Nem láthatlak, oly kicsiny vagy,
De egyszer megnősz, azt hiszem.
Te nedves földbe hullajtott mag,
Kihajtasz egy reggelen

"Fejpárnádra" csókot hintek-
Ezt Ő is nagyon szereti-
Lány lesz vagy fiú, szerinted?-
Mosolyát reám veti…

Kíváncsian nézlek Téged:
Az éj elmúlik, csöpp, ne félj!
És egy reggel arra ébredsz,
Körülvesz majd gyönge fény.

Addig is Te vagy Picurka,
Titokban érő éj-gyümölcs,
Ma még csöndes fészked burka,
Hogy holnap teli szájjal üvölts

Hidak IV. - Öreg híd

Új hidak ívelnek e régi folyó felett
Át a túlpart felé, s bensőm is megremeg,
Amint szédül, lenéz az elfutó habokra
A hídlábnál zöldellő csenevész kis bokra

Maradt néma társa szeretett hidamnak,
Amikből elszórva láthatatlan vannak.
Úton-útfélen, ha nézed, megtalálod,
Sóváran várnak, hogy por helyett barátot

Sodorjon feléjük a víz felől a szél…
A két pillérhez bokrom hiába beszél
Hallgat már az öreg, ráfekszik a partra
Hátán az országút: reped, lélek tartja

Alig szuszog, alszik, pedig fényes dél van
Nem gurul rajt’ kerék, s nem kérdi, hogy mért’ van,
Hol járnak át akkor az ökrös szekerek?
Miért nem jön erre az a néhány gyerek,

Akiknek hangjával együtt rezonálva
Visszatért hajnala, deli ifjúsága…
Egyszerű korlátját kikezdte a rozsda
Hasán mohos ág lóg: múlt árvize hozta

Szürke sávok mérik kövein az időt
Nem nyalják körbe, mint egykor oly hűsítő
Áradó, tajtékos vadon zúgó vizek
Csak a szél fütyöl rá és fülébe sziszeg…

Új hidak ívelnek e régi folyó felett
Át a túlpart felé, s bensőm is megremeg,
Amint szédül, lenéz az elfutó habokra
Megállok, s emlékszem a régi szép napokra!

2005 02.09.

Andromeda2002-nek, (origo) továbbra is szeretettel 2005. 02.09