Tizennyolc évnyi tárlat

Ide gyűlik, ki szeret,
ide gyűlik a könny is,
beleöntöm a szívem,
amit fejembe fölvisz
tizennyolc évnyi tárlat.

Volt benne öröm, bánat,
sok éji beszélgetés,
s ha elmerengek rajtuk,
feledem a tűnt múltat,
s óráit a hiánynak,
könny lep meg, nem is kevés.

Hisz mindent itt tanultak:
miket mondjon a lánynak,
ki mikor titkot vall meg,
a szavak nem fakulnak-
szemek, mik máig látnak.

Mert annyi minden történt,
meghitt kis találkozók,
a mi Annánk is örök,
s szép szemei csókolók.

És nem csak évek gyűltek,
de érett tapasztalat,
a percek elrepültek,
de befogadó maradt:
szimbólummá lett e hely,
a szabadság illata,
és inni való kehely,
az irodalom, maga.

Iskolám ide jegyzem-
tegnaptól néma váram,
szót írni, hogy szerettem,
bocsásd, ha kiabáltam,

de oly élet zajgott itt
bontogatva szárnyait,
amit nem felejt a fő.
Bolond románcot szövő
hány kis édes vallomás
hallott’, s történt minden más.

Nem feledlek, anyaföld
termékeny énem szülő,
melynek sok fűszála zöld,
és néhány már őszülő.

Mondom újra: itt lenni
kevés’b, ami jó dolog:
Ide gyűlik, ki szeret,
ide gyűlik a könny is,
beleöntöm a szívem,
amit fejembe fölvisz
tizennyolc hordó párlat.

2022-06-04