míglen ősz fejem a tél egyszer partra inti:
a remény mindennap eképp hevül,
s csendesedve csitul el a lélek legbelül
Elmúlt a feslett nyár, a szó teher lett, teher
Elhallgatva néz csak, s tudja: menni, menni kell!
Bolondnak lenni ismét, csak írni, írni, rí’ni,
míglen ősz fejem a tél egyszer partra inti:
már lassabban lépünk az úton, mi vén diákok,
már messze fújta tőlünk a szél a régi átkot,
de azért egy arany hatosra még futja;
öreg testben ébred a tegnap még kisfiúcska.
Bolondnak lenni ismét, csak írni, írni, rí’ni,
míglen ősz fejem a tél egyszer partra inti;
kétségek közt is a gondolat rendületlenül
felkél és szárnyal, míglen ismét ketrecébe ül.
Szemléli csak a rácsára szálló pillangó szemét,
s szétszáll a múlt, millió darabra szerte szét 2019. 11.20.
