Ha végleg (2) Janus nyomán

A nagy költők elmennek -mind
sírjukra némaság borul.
Ki lesz, ki őket visszahívja,
ha már jel sem domborul,

s a keresztek elvetve
sötét halomba porlanak?
Lesznek-e útba igazító
lélek-emelő nagy szavak?

A toll mind kiszárad végleg
s az igézet papírra hűl,
itt maradni gyönge olvasónak,
fájó-édes teher lesz belül.

De ne bánd, halandó, a halált!
A nagy költők elmennek -mind,
szivárvánnyal írva a szívbe,
s lesz, ki utánuk reménnyel tekint!

Előzményvers:

Janus (Tóth János): Ha végleg /Nagy László nyomában/

Tollam, ha kiszárad végleg
ki csendít rímet majd érted?
Szóruhákat ki sző a vágyra,
ki bízza szívét suttogásra?
Metaforát ki lesz, ki formáz,
ha a szívet heves vágy forráz?
Alkonyba ki karol sírva,
hogy a hajnalt visszahívja?
Elveszett álmokat keresve,
ki feszül fel a nagy keresztre?
Tollam, ha kiszárad végleg,
Halál, én leszek testvéred,
s együtt verslábakon járva,
tűnünk el a szivárványba!

Prelűd halál után

Ma kéne boldognak lenni,

nem temető—síri csendben,
mint a halottnak pihenni,
csak szeretni, kit szerettem.

Csak szeretni, mint egykoron
fák, és hullámző idő közt,
és kortyolni hűs borom,
míg a lég elém sodor egy szöszt

Csak szeretni - bolondulásig
megélve minden érzést újra,
keresve, mit kíván a másik,
élni élvezettel, meg nem únva!

Csak szeretni, csokorba szedve
Kedvesem bongó szavait,
míg reggelbe áthajol az este,
s szerelme mindenre megtanít.

Csak szeretni, kit szerettem;
ma kéne boldognak lenni,
nem temető—síri csendben,
mint a halottnak pihenni.

címválasztás: Obersovszky után szabadon