Nem tudjuk már nevünk, csak, hogy Ő és én vagyok,
az úton, mint két bolond, varázsban andalog,
s az évek közre fogva úgy kísérnek minket,
hogy elfárad követni a kíváncsi tekintet
S nem tudjuk már miért, s hogyan talált meg a dal,
s úgy hiszem, hogy ma sem tudom, a sors mit akar,
csak érzem, hogy eljátszik ujjával szívemen,
és kedvesem mosolya mindig új szerelmet terem.
Vágyat ébreszt bája, s attól részegül,
felserken a lélek, s a vér zsibong belül.
Valami bohó és nagyon komoly egyben,
de vigyáznom kell rá, nehogy elrebbenjen,
mert félénk e köztünk lakó, kicsiny madár,
aludni fészkére kettőnk közé jár,
s ölelkező csókjainkban nyugoszik meg teste,
amint déli távol-hiányt beteljesít este.
Nem tudjuk a miértet, csak élünk a mézben,
s adassék meg, hogy mindig kéz a kézben,
táncolva felhőkön libbenjünk át időn, téren,
felöltözve ékesen a szerelem színében!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése