Kövek és kosztümök között

A lélek az, mi meggyúlva ég,
s mondja halkan, aztán üvöltve,
hogy azonnal, hogy gyere még!

Világod, óh, vágyott sejtelem,
kövek és kosztümök között.
Táncolnál félszeg énvelem?

Gyermek, ki bennem nyugton ül,
szemében a szó szikrázó varázs,
s könnyezni kell érted legbelül:

mert világod vágyott sejtelem,
kövek és kosztümök között.
Táncolj hát félszeg énvelem!

Nem test, mely óvatlanul keres,
kéz nem érint, de közel nagyon,
pontjaink közt az út az egyenes.

Világod szép, vágyott sejtelem,
kövek és kosztümök között.
Táncolsz hát félszeg énvelem?

Görbít a dallam, hajlítva sóhajt
és megreszket a lélek-madár, látva
jeledet, ünnepli titkos szóval,

mert világod olyan sejtelem,
kövek és kosztümök között,
hogy táncolni hív félszeg énvelem!