prédikáltam a népnek – mígnem életunt,
s hétköznapi ember lettem – mi végre?
Csak emlékszem csukott szemmel szépre,
s hétköznapi ember lettem – mi végre?
Csak emlékszem csukott szemmel szépre,
csak számlálom a napot, kérve, ne legyen
még felírva a fejfára furcsa jelem!
Maradjon egy kacskaringó, görbe út,
Melyen pillantás huncut mosollyal fut!
Miért élek tovább hát e bús világba?
Mint szakadt koszorú hervadó virága,
vagy kutya, mely folyvást varrass sebet nyal,
sunyít, kushad csak, napra fekszik, hasal.
Nem adok – már nekem adnak ennem,
szánakozva néznek, kiket forrón szerettem,
korbácsol az önvád, tetten ér a múlt,
ostobának hív, ki tőle nem tanult.
Pedig ajkamról égnek üszkös beszédek,
vágyna szívbe bújni szomorú-szép ének,
szerelmet sejdít a fellobogó szó,
de lelkemben az emlék örök, halott tó. –
Szokásból hitekkel mérgezem magam,
nem tudva, az út jobbra, balra van?
S a táj bozótos, elvadult rengeteg,
Megállni, keresni, letérni nem merek.
S közre fog vallatni az útonálló idő:
hetykén csúfolódik, tudom-e, hogy ki ő,
s tudom-e, hogy mindennek vége van,
csillagtalan éjjel dereng körül alant? –
Várok. Miért is volna máskor alkalom,
Hogy meggyújtaná a mindenség dalom,
Miért is rohannék halálba esztelen,
Hogy nem inkább figyelném Eszterem,
S nyomában testvér’i érő kalászait?
A szél hajat borzol, nevet suttog, tanít. -
Néhány esztendő és felnőttekké serken
mindjük, s túl lesznek az első szerelmen.
Csitul a hév, mások zengnek szózatot,
utcán járok, s velem szürke hétköznapok,
romló falakon túl mind több pszichés beteg,
gyertyát gyújtsak inkább értük-értetek?
Figyellek Világ: és magamat látom,
kinyújtott ujjvégem, s az otthagyott lábnyom
tanúbizonyság lesz, részed nekem-neked,
hogy magadra ismertél, titkod fejtve meg.
Éldegélek rajtad, akár kullancs a bőrön,
tudást szívogatva büntetésem töltöm,
te meg Istenként könyörülsz szeszéllyel,
kérdéssel válaszolsz, s hagyod, hadd dúljon kétely!
…
Zablát nem tűrő ritmusok és rímek,
Bársonyosan feslő, pompás, teli színek:
Veletek maradnék örök szövetségben,
S ha unszolnak, kérdenek: nem megyek, még nem…:)
