Lomha árnyak, nyirkos testű békák
Alig mozdul az álmos délután
A falon homály ül, lelóg két láb
Szobám lassan fordul körbe, furán
Folyik-folyik könnyem az ablakon
Tompa zápor önt rá újabb vödröt
Lábaimhoz gyűlik, érzem vakon
Meleg vérem körül egy légy röpköd
Kislányom hintázik távol nagyon
Emlék az árnyéka, vidám kacaj
Fulladt sóhajtás jő: álomra lom
Zúgó szirénát nyom el, nagy a baj…
Most óriáshangya tapos rajtam
Könnyű szárnya cirógat, felemel
Csörömpölve hull a drága angyal
Rúzzsal húzott szája mosolyt lehel
Magasabbra ússzunk, kis paripám!
Valódinak tűnik a lebegés…
Messze egy groteszk alak, s a dívány
Sötétülő álom kezében a kés
