Ringató

Térdedre fekszem, s ráhajtom combodra lüktető fejem

Vigyázod simogatva, mint rianó vadakra terülő sötét
Dúdolj, távoli, ismeretlen dalban – csak dúdolj nekem
Nyugtasd az értelmem lázadó, vérbe borult ködét!

Elringok, lám öledben, csodád mosolycseppje von
Viasz-magzatmázas arcomra csók-pillangók szállnak
Ruhák selymévé változik az utca köve, s kemény beton
Most zsebkendőbe kötve tűnik el négy sarka a világnak

Vége a harcnak, gyermeki, pásztortűz-ajkú lett partod
Úgy duruzsol szerelmed, mint távozó kedves után hajló ág
Alszom biztosan már, hisz nem érzem, hogy tartod
Súlyát te viseled fejemnek, s csónakot old egy halász odaát