Elmondhatatlan

Hogy is mondjam el, ha a dal, mint vágy feszít

S tavasz íze keres rügyeken kibújást
Pillantásod kell, úgy Nap-hő nem melegít
Mezítelenséged is felöltözött, ruhás

Egyszerre hatolna által lelkem, s tagom
Gyümölcsös kertedbe rontva önt’ni magam
Éden folyóiként eggyé: ezt akarom
Muzsikává szőni édes szavad, s szavam

Szorongatni combod, s kebled gömbölydedét
Kéjjel kényeztetőn csókkal halmozni el
Sóhaj fusson nyakadon, cirógató cseléd
Hunyd, hunyd le szemeid, hallgasd, úgy figyelj!

Nekirugaszkodnék ismét elmondani
Milyen veled a szerelmes önkívület
De simul, nedves-puhán megharap valami
Ajkad forró lehe borzol, s felszít tüzet

Mámorban hallgatlak, tested nyelvén beszélsz
Hangjaink örvénylő felhőkként kel egybe
Sivár szó-bozótot szellem-gyönyör emészt
Hogy végigfoly’ arcunkon könnyeink sós nedve

Csurom vizek vagyunk, ajkunk összetapad
Örökké lett percre béklyót karunk liánja fon
Testünk teljesen kimerült, mégis szabad
És álomba ringunk el, boldogan, nagyon

2007-06-29

Picurka-versek IX. - Első napjaink

Az első júniusod volt, ma erre gondolok

Anyácska pocakján tűnő kis harmatcsepp
Mely megült áttetszőn, mint finom homlokod
Készülődött csendben életre, s hajnal lett

Nehéz méz-párát lehelt az akácos utca
S a szerelmes éjéből bódultan ébredő
Két kócos, bolond szív még nem, nem is tudta
Hogy a paplan alól majd három búj’ elő

A rózsák, vérbő vörösen, szakítatlan nyíltak
Győzelem ült a "nincs" felett mindenütt
Boldogság szaladt, hogy rólad szerte hírt ad
S szaladtunk a folyó partján együtt velük

Felelőtlen bohók voltunk, igen, fiatalok
Felizzott nyarunkra hűsítő csók kellett
S nem égette talpunk forrón sütő homok
Gondtalanul játsz’tunk, mint a kicsiny gyermek

Inkább ez legyen emlékkincsem rólad
(Mert később elvitt a rettenetes csuhás)
Anya öblén ringó Picurka kis csónak
S a napfényben érlelő hajókirándulás

Emlék születésnapodra

Ez már a sokadik év, mondod, szóra nem érdemes
Társai elröpültek féltőn dédelgetett álmaiddal
Olyan, akár a befőtt, mit az ember félre tesz
Távoli holnapok reményét büszkén várva írt dal

De, mint névtelen szakított ezredik szűz-liliom
Mely végtére ugyanúgy "egy a sok közül" marad
Vagy rózsafejről elhullott, hervadt, zizzenő szirom
Mit szél kerget meg, s felcsípik kíváncsi madarak

Amilyennek megéled rohanó perceid, órád, napod
Magadnak bírod majd, lehet mindez szép, kitüntetett
Leülni rá némán merengve jelenthet egy-egy padot
S hiánya fájó sebként lüktet, ha emléke füstbe megy

Íme, könyvjelzőnek e verset neked itt hagyom
Történeted lapjain van ékes, s van nyilván dicstelen
Volt néhány ünnepelt pillanat, s jeltelen sok nagyon
S kívánom, több legyen az áldás őrzött kincseden

Ajándékul nem hoztam aranyat, becses drágakövet
Csak dobozba zárva kallódna annyi tárgyad közt
Szó őriz szót, s a leírt emlék lesz, mely téged követ
Kibontja lányhaját, ha hozzá közelítve gonddal jössz

Gyújts gyertyát tehát, a perc tiéd, mit jövőbe vihetsz
Fénykép lesz az, sárguló, mikor újra eszedbe jut
Elmerült Atlantiszod, az az ifjú, boldog sziget
De megőrzi a mellé állított két lángkardú Kerub

Igazán élj, égve, emésszen vad, s mély szerelem
Csodák kútja méhed, íve fénylő csillagrajokat rejt
S míg könnyed szivárványán át új mosoly búj szemeden
Csak ábrándozz még, hunyd le pilláid és figyelj!

Hisz itt vagyok veled holnapokra, itt van gyermeked
Csontig rágó, farkas-kor ellenében óvó figyelem
Megroskadó válladnak támasz, hogyha űzve kergeted
Éjbe kóborolsz utána, s nem leled nyugalmad idelenn

Kevésre gyűltek, épp hogy elkezdődött, virágoz életed
Előtted a futásra váró pálya, nézd, szomjas tekinteted issza
Számolni kár még az álomba szenderült kócos éveket
Gubancolt munka-rengeteg várja, hogy jöjj hozzá vissza

És mégis:
Sokadik év ez, szó nélkül elmenni mellette: nem érdemes
Igaz, társai elröpültek féltőn dédelgetett álmaiddal
Mégis olyan, akár a befőtt, mit az ember félre tesz
Mint távoli holnapok reményét büszkén várva írt dal

Valahányadik epilógus

Balgaságom szülte valahányadik epilógus
Meglásd, megtapsolja ezt is, visszhangozza kórus
Reménytelen igazmondásra bírnom őket
Akár szárnycsapkodásra a hajnali háztetőket

Belátom, sosem írtam még igazán, elég jót
Fütyörészve számra vehető, kedvemre valót
Csak írtam úgy, mint betűz, szótagol a gyermek
Nem értve, hogy az egész értelmet miből nyerhet

Írtam akarattal, papírra pocsékoltam szöveget
Beljebb ütve, barátom, laza koporsószeged
Szellemtelen szószörnyetegeket, égbekiáltót
Minden közhelyek unalomkincsét, ej, de kár volt!

Írtam? Vagy feküdtem csak? Nyálfolyón, álmatag
Félbe’ szerbe’ kezdett sorom eb módra ottmaradt
Reggelre elvesztve ízét, zamatát, idegen lett
Kerékpárra dőlve ébredtem az ablakpárkány mellett

És igen: írtam szépeket is, mikor ihlet heve hajtott
Természet csodáit… leányról… régmúlt folyópartot
Tollam hegyén szökött az ábrándos szerelem
Hogy szorongatva tőle írjam, milyen vagy nekem

Hány boldog gyöngyű, s kínkeserves óra volt
Mit a rímfaragással vesződés az éjtől elrabolt!
Nem sajnálom, mert űzött valami tétova vágy
Önteni, s csiszolgatni sorok tüzes lávafolyamát

És megint itt ülök, nem jut észbe semmi jó
Karácsonyfa alá ajándék kell, felaggatott dió
De hol van még nyár közepén a karácsony
Ezt a strófát is meg kellett írni, lám, barátom!

S ami jön, ajándékot rejt, avagy botot hátamra
Jövendő dolga tudni, teli, vagy üres lesz-e kamra
S emlékezet őriz-e majd, vagy névtelen takar verem?
Mit számít, csak megmaradjon az első szerelem!

Valahányadik epilógus ez, balgaságom szülte
Karámba terelt, ágaskodó mondat-csürhe
Mely önnön korlátja mellett körbe-körbe szalad
És mert gazdája én vagyok, azt hiszi, hogy szabad

Tükör

Nyár-kemencében a Föld, izzad, fuldokol,
Felhőkkel bajlódik, meglódul, megáll a szél
Konzervdobozába zárt szöcskenyájnyi pokol
Remény vesztve tikkad, feltekintve azért

Ropogósra sül, mint éretlen gesztenye
Elmebaj gőzeit forralja már benne
S kétségessé lesz, hogy elbír több terhet-e
Vagy térdre kényszerül-e az ember, mert gyenge?

Tornyosul, vihart szülne, vajúdik az ég
Tompa villámlások távol fénye ijeszt
Magasban mélyek nyílnak, mint seb-szakadék
Eresztékein szivárgó ködre néz fel: mi ez?

Mert korán van, álma barlangokban szunnyad
Értelme kezdeti, s kicsiny, mint gyermeké
Bőrök redőibe, s rettent asszonyához bújhat
Ordítása a vadon nyugalmát felveré

S vajon, ma embere, ha kinézel ablakon
Tudod-e mi vár rád ég alatt, odakinn?
Mi az, mit biztosan tudsz, s hiszel vakon
Hová bújsz el, amikor félsz, hogy oka sincs?

Nyár-kemencében ma is izzad, fuldokol,
Felhőkkel bajlódik, meglódul, megáll a szél
Konzervdobozodba zárt szöcskenyájnyi pokol
Remény vesztve tikkadsz, feltekintve azért

Ropogósra sülsz, mint éretlen gesztenye
Elmebaj-gőzt forral szintúgy benned agy
S kétségessé lesz, hogy elbírsz több terhet-e
Vagy térdre kényszerülsz-e, mert gyenge vagy?

Nyáresti vers

Mit hoz, mi lesz az este villanó ábrándja?

A galamb-ülte attika-párkányt kémlelem
Ne hidd, hogy kész van, csak remélem: hátha
Több a "nem tudom" benn, s az oktalan félelem

Én is tudom: ketten szőjük furcsa álmunk
S mi sóhajjal kél itt, talán szívedbe hatol
Fölösleges erőlködni, csak révedve várnunk
Hidd, elég, ha nézlek, s Te meglátsz valahol

Olyan nyugodt, fülledt nyár-este van, tudod
Mozdulatlan állnak az akácok, s lombos tölgyek
Vidéken beülnek ilyenkor már az álmos tyúkok
S teraszokon át sorra italt töltenek a Hölgynek

Nyugágyak ölén halk társalgásba merülnek
Sötétben hosszú parázs ég cigarettavégeken
S egy Úr finoman bizonyos témát kerülget
Ügyelve a szóra, hogy bókja szép legyen

Amott, egy pár, hevüknek nem parancsol álljt
Sem természet, idő; csókkal simogató karok
Fedezik fel a lüktető, vad, ismeretlen csodát
Majd csillapodva megszámláltatnak a csillagok

Feszülten vibráló idegre hűs szellő hoz enyhet
Záporozó permet dúsít fűillatú oxigént
S hatalmas cseppekkel töltött virágkelyhek
Hajladoznak a súly alatt, nem tudva, miért

Mit hozott, hát Neked ez est, kedves idegen?
Nem kérdem, a sóhaj, mi kélt itt, szívedbe hatolt
Elragadt-e hév, vagy várva-várod idelenn?
Hidd, elég, ha nézlek, s Te meglátsz valahol

spinhajlás

 (nabsátídrofröküt) etenétröt kenésézektelek gáliv A

Tehát a világ egy felfordított vödör
Te mondtad, ne mondd, hogy nem mondtad, Te!
Láttad ezt a villanást?
No comment, nem tudsz semmiről…
Cigarettázol itt nekem sunyin
Mint amikor a szétpermetezettségben levő vizek belefröccsennek,
visszatérnek a vödörbe, soha nem is voltak kiöntve
Mindjárt mondok egy példát
Hülye kérdés!
A szennyvizek is?
Mint egy film, lassan, a kép sarkából elindul egy kis pötty
Nincs hulladék, az események lejátszódási iránya a teremtés pillanata felé mutat
A tér-idő kontinuum folyamatosságáról beszélsz
Görbülő tereket elnyelő gravitációs lyukakról
Ezt, amit mondani akarsz, lehet, hogy nem fogom elhinni
Lehet, hogy mondani akarsz valamit?
A természettudomány-órán hallottam valamit, érdekesnek tűnik,
megkérdezem a barátom…
És érzem, hogy egyre gyorsul…
Nagy, keretes szemüvege, elálló fülei vannak,
olyan érdekfeszítően tud a csillagászatról mesélni
Az új fiú? Nem dohányzik, hülye vagy? Az ilyennek sose lesz haverja!
Azt mondták, Laca helyett jön valaki…
És folytatódik, szinte szédítő a gyorsulás, közeledik a folt
Én nem akarok abba az iskolába menni!
Majd jövőre, pedig okos, intelligens gyerek
Tényleg, ez én vagyok? VAGYOK?
Sokat bajlódom vele, de majdcsak tiszta lesz, ez a sok pelenka…
Erős, éles fájdalom
Nyugalom, meleg
A feketeség beborítja teljesen, és megszűnik…

Édes várakozásban

Lásd, közönséges homokból lettem

Megolvasztott, tűzzel folyó üveg
Költővé is úgy ég el az ember
Hogy hitványságát meglepi valami hevület

És más szájából elhamvadnak
Szavak félig szívott ócska cigarettái
Csak úgy, füstben eltapodva
Továbbmegy felejtve, mint ki siet várni

Bolond, mondom, ki felhőt kémlelni rest
Játszani cicakölyökkel nem szeret
Egész nap tétlen van szobában egyedül
Nem beszél senkivel, s nem ír levelet

Én az egyszerű nótát szeretem
Fészkén békén élő madár-csivitelést
Patakvíz csobolyán ábrándozni
S az órákig lomhán susogó fákra révedést

Mégis a tömeggel is szívesen vegyül
Belémivódik parttalan beszélgetésének zaja
Kávéházak júniusi, fedetlen teraszán
Otthon vagyok, ha nem is megyek haza

Lásd, édes várakozásban szemlélődöm
S leszek megolvasztott, tűzzel folyó üveg
Hogyha hirtelen reám száll a lélek
S hitványságom meglepi valami hevület


2007-06-04