Versfolyam - Tavasz - a rügyezés tana

Imhol, egy fénysugár villant,
a hideg léget hőjével metszve el,
eresz alján tiszta vízcsepp csillant,
a tavasz táncát így kezdte el.

S gyöngyök hulltak bámész kőre,
hol fagy volt az úr még előbb,
a zsurlók sóhajtván várva jobb időre,
álmukba a déli nap, ím így beleszőtt.

Kiterjedt a harmat és a pára,
piciny burkokat pattantva fel,
még csak a jövendő vágy-virága
készült érni, mint méhben a teher

És folytatva nászát üzent a Nap
hévséggel tekintve a didergő Földre,
a hóember fején megbillent a kalap,
pendülve ébredt a kinn felejtett bögre

Dombtetőről szerte patakok indultak útnak,
s mintha minden mozdulni akart volna,
az erdőszélre megállva őzsuták tolultak,
tekintetük olyan volt, mintha angyal szólna

Ablak nyílott a tájra, csak e jelre várt:
kidugta álmos fejét egy cserepes virág,
a Tél menekült, árnyékba bújt, ellenállt,
s varázsütésre nyüzsögni kezdett a világ.

2013-03-15

Versek Judithoz - sokadik+2

Nem tudjuk már nevünk, csak, hogy Ő és én vagyok,
az úton, mint két bolond, varázsban andalog,
s az évek közre fogva úgy kísérnek minket,
hogy elfárad követni a kíváncsi tekintet

S nem tudjuk már miért, s hogyan talált meg a dal,
s úgy hiszem, hogy ma sem tudom, a sors mit akar,
csak érzem, hogy eljátszik ujjával szívemen,
és kedvesem mosolya mindig új szerelmet terem.

Vágyat ébreszt bája, s attól részegül,
felserken a lélek, s a vér zsibong belül.
Valami bohó és nagyon komoly egyben,
de vigyáznom kell rá, nehogy elrebbenjen,

mert félénk e köztünk lakó, kicsiny madár,
aludni fészkére kettőnk közé jár,
s ölelkező csókjainkban nyugoszik meg teste,
amint déli távol-hiányt beteljesít este.

Nem tudjuk a miértet, csak élünk a mézben,
s adassék meg, hogy mindig kéz a kézben,
táncolva felhőkön libbenjünk át időn, téren,
felöltözve ékesen a szerelem színében!