Munka nélkül 2

Ismét az utca, már ismerősként köszönt,
Komor felhőzet és sárral kevert latyak:
Elveszett a remény idelenn, s odafönn.

Mintha újra járnám poklom rögös útját,
Kemény a szél, fát csavargat, süvítve úgy vág,
Hogy könnybe lábad a szem, s reszket mindenem,
Csatangolok az ég alatt, s nem lelem helyem.

Életem, kisiklott, elhagyott villamos,
Felborult, rozsdás váza udvarra vetve,
Majd egy másik éj lesz fénylőn csillagos,
Majd máskor szaladunk kéz-kézben nevetve.

Már nem vártam Tél, hogy így rám süvölts,
Hinni kezdtem létem, mint fák a rügyezést,
Hisz már megfogant, s szelíden ért a gyümölcs,
Már megvolt, mi hiányzott, bennem az a kevés.

Hiú ábrándok tüzeltek tenni jóra,
De e perc még nem az enyém, sem ez óra,
Úgy látszik, csalfa játék szédített el újra,
Mi lesz eztán tovább, csak az Isten tudja!

Elveszett a remény idelenn, s odafönn,
Komor felhőzet és sárral kevert latyak:
Ismét az utca, már ismerősként köszönt.

2010-02-11